Oldalainkat 7 vendég böngészi


PDF Nyomtatás E-mail

Józsa Jácint:

A rajzfilmek világa, nyelve és hatásai a gyerekekre

szakdolgozat

konzulens:

H. Tóth Tibor

egyetemi docens

I. Bevezetés

Délután hazajövök az iskolából, megebédelek, aztán bekapcsolom a tévét…” – így kezdődik egy iskolás gyerek beszámolója egy átlagos hétköznapjáról. Az olvasás, a szabadban való játék helyébe mára a technikai fejlődésnek köszönhetően a televíziózás lépett. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy a gyerekek egyre inkább a saját szobájuk „rabjaivá válnak”. A hétköznapokon a televízió előtt eltöltött idő hétvégenként – amikor tovább lehet tévézni – meg is duplázódhat, és egészen késő estig eltarthat a képernyő nyújtotta bűvölet. A gyerekek körülbelül a kamaszkorig elsősorban rajzfilmeket néznek, ám manapság már általánosnak mondható az a jelenség, hogy a televízió a nap 24 órájában „nyitva van”, és a gyerekek a nekik és a felnőtteknek szóló műsorokat is figyelemmel követik.

A XX. század társadalmi eseményei, a média önkényuralmi rendszerekben (diktatúrákban) betöltött kulcsszerepe jelzi, hogy aki kézben tartja a tömegkommunikációs hálózatokat, az hatalmat is gyakorolhat. A média tömegekre gyakorolt hatását igazolta Orson Welles földönkívüliek támadásáról tudósító, 1938-as rádiójátéka is, amely hatalmas pánikot keltett az Egyesült Államokban. Ugyancsak a média irányító szerepét hangsúlyozza George Orwell hátborzongató utópiája, amelyben propaganda- és ellenőrzőeszköz egyben a televízió. – Az Orwell regényében szereplő „oda-vissza működő” televíziókészülék a jövőt jelentő interaktív televíziózás veszélyeire is felhívja a figyelmet. – Ha a felnőtt emberekre olyan hatással lehet a televízió, hogy valaki a kedvenc sorozatához igazítja a napirendjét, akkor a gyerekeket (akik szinte a televízió előtt nőnek fel) még inkább képes elragadni a „varázslatos doboz”. A gyerekek az életkoruknál fogva még nem rendelkeznek elegendő tudással a médiáról, és személyiségük is még formálódik, ezért fogékonyabbak a külső hatásokra. A gyerekek védelme érdekében ezért minél nagyobb figyelmet kell fordítani a médiából érkező üzenetek minőségére, hiszen ezek sok esetben valótlan képet festenek a világról, és lehetetlenné teszik a gyerekek egészséges lelki fejlődését.

A dolgozatom tárgyát a rajzfilmek tartalma, formája, nyelve és ezek a gyerekekre gyakorolt hatása képzi. A feltevésem szerint a mai rajzfilmek tartalma nem a gyerekekhez mért, a képernyőn megelevenedő történetek nincsenek tekintettel a gyermekkor különleges voltára, és rombolóan hatnak a nézőik személyiségére, világszemléletére. A kereskedelmi- és a gyerekcsatornákon látható rajzfilmek készítését üzleti érdekek vezérlik, ezért egészen más irányvonalat képviselnek, mint a 15-20 évvel ezelőtt láthatóak. Nem nevezhetők igényes, fejlesztő célzatú műsoroknak, ugyanis a rajzfilmszereplők cselekedetei, főbb tulajdonságai erkölcsileg kifogásolható példát mutatnak a gyerekeknek. A rajzfilmek feszültségfokozásra, hatáskeltésre törekszenek, ezáltal egyre jobban hasonlítnak a gyakran forrásnak számító mozifilmekre, akciófilmekre, horrorfilmekre, vagyis egyre „valóságosabbak”. A rajzfilmekben ebből következőleg elharapózott az agresszió. A rajzfilmekben látható agresszió tükröződik a szereplők nyelvében is. A szereplők erőszakos magatartása grammatikailag is meghatározza a beszélők megnyilatkozásait. A nyelvi jelekkel megfogalmazódó erőszak eldurvítja a gyerekek gondolkodását és a kommunikációjukat is. A rajzfilmek tartalmára jellemző igénytelenség és a gyerekek iránti érdektelenség a rajzfilmek nyelvében is megfigyelhető, amely primitívséget tükröz, és a végletekig leegyszerűsített. Nem feleltethető meg a köznyelvi normának, és nem gazdagítja a gyerekek szókincsét, sőt rontja a nyelvi képességeiket. A rajzfilmek kifejezésmódja is eldurvult és elszlengesedett, ezáltal a rajzfilmek stílusa szintén nem gyerekműsorokhoz illő.

A dolgozatom megírása előtt felmérést végeztem a tolnai és a bogyiszlói általános iskola 8-12 éves tanulói körében. A kérdőívet 150 fővel töltettem ki a 3. 4. 5. 6. osztályokban. A kérdőívvel azt szeretném igazolni, hogy az „agresszív” rajzfilmek népszerűbbek az erőszakot nem tartalmazóknál, a számtalan erőszakos cselekedet által pedig csökken a gyerekek ingerküszöbe. Emellett arra számítok, hogy a média hatásai, többek között az agressziót tükröző nyelvhasználat a gyerekek írásaiban is megjelenik. A kérdések ezért elsősorban a gyerekek tévénézési szokásaira, a televízió hatásaira, a válaszadók rajzfilmekkel kapcsolatos véleményére, a rajzfilmek megértésére (a befogadási problémákra), és a médiában előforduló szavak ismeretére vonatkoznak. A rajzfilmek mondanivalója szempontjából különösen fontos a főhősök által képviselt eszme, a hősök attitűdje, ezért erre minden fejezetben kitérek, és a felmérésben is fontosnak tartottam megkérdezni a gyerekektől, hogy melyik rajzfilmhős bőrébe bújnának a legszívesebben.

A rajzfilm kifejezésen a dolgozatban a gyerekek számára készített alkotásokat értem, ezért a gyerekcsatornák rajzfilmjeit és a kereskedelmi adók hasonló műsorait veszem számba, a felnőtteknek szóló rajzfilmekre már nem terjed ki a kutatásom. Azonban a rajzfilmeken belül tárgyalom az életkor tekintetében szélesebb közönségű animációs filmeket is mint a rajzfilmek speciális fajtáját, amelyek elsősorban még mindig a gyerekek körében a legkedveltebbek. Az elemzett rajzfilmeket a kérdőív eredményei alapján választottam ki (a gyerekek által legkedveltebb rajzfilmeket vizsgáltam). A nyelvet illetően a szereplők által elmondottakra támaszkodom (idézek), az általuk használt nyelv belső szerkezetét és a nyelv rajzfilmekben való gyakorlati alkalmazását is figyelembe vettem. A média és a rajzfilmek gyerekek nyelvére gyakorolt hatásaira a felmérésem eredményeiből, illetve a kifejtős kérdésekre adott válaszok (szövegek) formájából, megszerkesztettségéből következettem.

A dolgozatom első részében a média felől közelítek a rajzfilmekhez, vagyis a média jellegzetességeit vizsgálom a rajzfilmek vonatkozásában. Ezután a rajzfilmek által közvetített világképet tanulmányozom, illetve a gyerekek megváltozott televíziózási szokásaiból kifolyólag kitérek a rajzfilmekhez kapcsolódó vagy a gyerekcsatornákon látható filmekre, egyéb műsorokra. A gyerekek szájából ritkán hallani a rajzfilm szót, ők inkább úgy fogalmaznak: mesézek, mesét nézek. Egyre inkább elhalványul a szó valódi jelentése, hiszen a kimondásakor már a gyerekek sem a könyvekben található vagy a hagyomány útján továbbörökített, csodás történetekre gondolnak. A rajzfilmeket ezért megpróbálom elhelyezni a hozzá kötődő műfajok, a mesék és a filmek rendszerében. Ebben a függőleges tagolásban veszem számba a mesékből (alulról) és a felnőttek világából (felülről) származó elemeket a rajzfilmekben. Ezenkívül a dolgozatban elsősorban a legellentmondásosabb jelenséggel, vagyis a rajzfilmekben látható agresszióval foglakozom, bemutatom a rajzfilmekben tapasztalható erőszak főbb formáit és a pszichológiai következményeit. A dolgozat második részében a rajzfilmek nyelvi sajátosságaival foglalkozom, e nyelv általános jellemzőit vizsgálva is elsősorban az agressziót helyezem előtérbe. Végezetül a média és a gyerekek nyelvhasználatának összefüggéseit elemzem..

II. A rajzfilmek világa és nyelve: elemzés

1. fejezet

A rajzfilmek helye médiában

 

 

Ha nézem a Lapka Malacot, mindig eszembe jut, hogy le kéne fogynom” – válaszolja egy 8 éves kislány arra a kérdésre, miért szereti a rajzfilmeket. Lapka Malac egy papírvékony kismalac, akinek a kalandjai a JimJam rajzfilmcsatornán követhetők végig. A rajzfilm egy tanya ügyes-bajos dolgait dolgozza fel az állatok szemszögéből, tehát tartalma alapján nyugodtan ajánlható akár a legkisebbeknek is, mégis szokatlan gondolatot ébreszt egy kisiskolás gyermekben, amiért nem ez, az egyébként ártalmatlan mesefilm a felelős, hanem a média, amely ilyen és ehhez hasonló eszméket közvetít. A rajzfilmek fő megjelenési helye a média (a televízió, az internet), ezért a rajzfilmek vizsgálatához célszerű felülről, a közvetítő csatorna felől hozzáfogni, ami a média és a rajzfilmek összefüggésének a feltárását jelenti.

Egy 2007-es közvélemény-kutatás szerint háztartásonként legfeljebb egy, de inkább több televízióval érdemes számolni, ugyanis Magyarországon 1,5-2 millió ember napi rendszerességgel néz tévét.1 Ez az adat igazolja, hogy a televízió a kultúra szerves részévé vált, és modern világunk egyik legfőbb alakítójává nőtte ki magát. Kósa és Vajda szerint a kultúra fogalmán egy közösség hagyományainak, viselkedési szokásainak, értékeinek az összességét értjük. A kultúrába történő bevezetés azelőtt a család feladata volt kiegészítve az iskolával. Mára ebből a szerepkörből jókora részt vállal a televízió is, hiszen az elterjedtsége folytán szinte minden gyermekre képes hatást gyakorolni, azaz szocializációs funkciót tölt be (Kósa – Vajda 1998. 10-14). A szocializáció folyamata manapság a szülői figyelem hiányában egyre inkább a képernyő előtt történik, vagyis a médiára óriási felelősség hárul. A televíziónak azonban nem érdeke, hogy műsoraival hozzájáruljon a gyerekek erkölcsi és szellemi fejlődéséhez. A média egészen más értékrendet követ, ugyanis mára a legjövedelmezőbb üzletágak egyikévé lépett elő. A televízió ezért sokkal inkább szórakoztatóipar „show business”, mint az értékek őre. A nagyobb profit pedig az erőszak és a szexualitás mind nyíltabb színrevitelét kívánja, hiszen a gyakorlat szerint az utóbbiakkal lehet a legnagyobb nézettséget elérni. A kulcskérdés, hogy mennyi nézőt tud magáénak mondani egy csatorna, hiszen a jövedelmeik a műsorok közt vetített reklámokból származnak, tulajdonképpen a reklámokban rejlik az a „nagy üzletet”, amelynek oltárán akár még a gyerekek is feláldozhatók.

Pénzügyi megfontolásokban látja az okát Ranschburg Jenő a magyar készítésű rajzfilmek eltűnésének. Véleménye szerint az annak idején vetített, ma már csak olykor ismételt magyar rajzfilmek hozzájárultak a gyerekek egészséges fejlődéséhez. Elsősorban a „hamvasságukban” látja Ranschburg annak a titkát, amellyel a 70-80-as évek rajzfilmjei sok kellemes percet szereztek a nézőiknek. A rajzfilmek színvonalának erőteljes esését az amerikai rajzfilmek beáramlásával köti össze a pszichológus. Ezek megvásárlása ugyanis kifizetődőbb volt, mint a kiváló magyar rajzfilmkészítők további foglalkoztatása. Ranschburg a külföldről vásárolt rajzfilmekben elsősorban az elharapózó agressziót kifogásolja. A sokak által mulatságosnak talált Tom és Jerry már a tipikus példája annak a felismerésnek, hogy a pergő ritmusú jelenetek, a hirtelen vágások szinte megbabonázzák a gyerekeket (Ranschburg 2006. 22-32). Az efféle rajzfilmkészítési technika és e műsorok megvásárlása a média üzletté válásának első jelei közé tartoznak. A felelőtlen viselkedést és érdektelenséget bizonyítja, hogy egyre erőszakosabb rajzfilmek láthatók a televízióban, vagyis a média nem törődik azzal, milyen eszközökkel tartja fenn a gyerekek figyelmét.

A rajzfilmeket egyre több szál fűzi a reklámokhoz, ugyanis rajzfilmek köré mára számos más iparág is épült. Gondoljunk csak az egyesült államokbeli Disney Landre, amely a számos országban vetített Disney filmek sikerét kihasználva szórakoztató központként várja a látogatókat. A Barbie babák népszerűségére alapozva készülhetett egy, a babák életét feldolgozó animációs alkotás, amely bizonyosan a Barbiekat gyártó cég eladási mutatóira is előnyösen hatott. Tehát a rajzfilmeket övező marketing legfontosabb részévé a játékszerek forgalmazása lépett elő. Ennek fényében nem meglepő, hogy a Pokémon soron következő része előtt a szereplők kicsinyített mása igyekszik elhitetni, hogy a gyermekkor nem az igazi Pokémonbabák nélkül. Ez a reklámtaktika arra a helytálló feltételezésre épül, hogy a gyerekek úgyis kicsikarják szüleiktől a kedvenc rajzfilmhősükhöz kapcsolódó terméket. Kósa és Vajda rámutatnak a reklámok egy másik motivációjára is, és ez nem más, mint a gyerekek fogyasztóvá nevelése. (Kósa – Vajda 1998. 60). Új reklámfogásként pedig egyre többet hallani a rajzfilmek előtt cégek, nagyvállalatok vagy a különböző termékek nevét elhangzani támogatóként. Ebből is kitűnik, hogy néhány vállalat kész nagyobb összegeket áldozni, csakhogy a gyerekek szemében a legnépszerűbb rajzfilmek támogatóivá válhassanak. Ez a reklámfogás talán a legkifogásolhatóbb, hiszen Kósa és Vajda kutatásai szerint a gyerekek csak serdülőkorban ismerik fel a reklám valódi célját és működését (Kósa – Vajda 1998. 60). Ezáltal a kereskedelmi óriások nevei észrevétlenül férkőznek a gyerekek tudatába.

Az új médiatörvény értelmében színes körrel bekarikázott szám figyelmezteti a tévénézőt a műsor korhatár szerinti besorolására. Az Országos Rádió- és Televízió Testület (ORRT) háromféle piktogram alkalmazását írja elő a kiskorúak fejlődésének erőszaktól és szexualitástól való megóvásának érdekében.2 A törvény csupán az irányvonalakat írja elő, a műsorszámok minősítése a magyar televíziótársaságok felelőssége. Mára bebizonyosodott, hogy ezeket az irányvonalakat csatornák a saját érdekük szerint értelmezik, mivel az egyes mozifilmek a különböző adókon más-más megjelöléssel futhatnak. A televíziótársaságok a kasszasikert hozó filmeknek olyan besorolást biztosítnak, amely lehetővé teszik a minél szélesebb körben való megtekintést, akkor is, ha a film a gyerekek fejlődésére káros hatással van.3

A törvényben foglaltak megkerülése a televíziós csatornák részéről nemcsak az esti műsorsávban, hanem a délelőttiben is tetten érhető. Az RTL Klub vasárnapi matinéjában a Digimonok című rajzfilmsorozattal kezdődik, és a Godzilla valamint a Tininindzsa teknőcök új kalandjaival fejeződik be a „gyerekműsorok” vetítése. Az utóbbi három rajzfilmsorozat megtekintése 12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott (II. kategóriás). E csoportba az ORTT hivatalos meghatározása szerint olyan műsorszámok kerülnek, amelyek félreérthetők, vagy félelmet kelthetnek a gyerekekben.4 A szigorúbb besorolás jelzi, hogy még a műsorszolgáltató sem tartja ezeket a rajzfilmeket a gyermekek számára ajánlottnak. Ennek ellenére növekszik a II. kategóriás, elsősorban az agresszióra épülő rajzfilmek száma a hazai kereskedelmi adókon, mert ezek a legnépszerűbbek, tehát a legjövedelmezőbbek a csatorna számára. Másrészt a magyar televíziótársaságok (TV2, RTL Klub) igyekszenek lépést tartani a külföldi érdekeltségű rajzfilmcsatornákkal, hiszen ezek kínálatában jórészt „agresszív” rajzfilmek vagy egyéb nem gyerekeknek való műsorok szerepelnek (Cartoon Network, Jetix). Emellett utóbbiakra – mivel nem hazai televízióadók – nem vonatkoznak a Magyarországon született határozatok, ezért még a korhatárjelölést sem kötelesek kitenni.5

A rajzfilmcsatornák az erőszakos jelenetek mennyisége szerint csoportosíthatók. A felmérésemből kitűnik, hogy a 8-12 éves gyerekek az igényes, ám de úgymond nyugalmat árasztó, harmonikus mesefilmek helyett inkább az agresszív témájúakat kedvelik. A megkérdezetteknek jelentéktelen hányada vallotta csupán magát az erőszakmentes JimJam és Minimax csatorna rendszeres nézőjének (melléklet 8. ábra). A JimJam többnyire állatszereplőket felvonultató, idillikus, feszültségmentes rajzfilmeket közvetít, emellett a csatorna a képességfejlesztésre is hangsúlyt fektet a műsorok közötti gondolkodtató feladatokkal. A JimJam rajzfilmjei inkább a legkisebbeknek ajánlhatók, de tanulságosak lehetnek a nagyobbak számára is. A Minimax és a Kidsco csatorna rajzfilmjei szélesebb korcsoportot céloznak meg, ezért főleg az utóbbin látható rajzfilmek egy része már tartalmaz feszültségkeltő elemeket is. A két legnépszerűbb csatornának sorrendben a Jetix és a Cartoon Network bizonyult, amelyek jobbára erőszakon alapuló, tanulság nélküli rajzfilmeket sugároznak. E két csatorna népszerűsége jelzi, hogy mennyire elfogadottá vált a gyerekek körében a rajzfilmekben látható erőszak.

2. fejezet

A rajzfilmek és világképük az animáció határterületeinek tükrében

A televízió hang- és képjeleket sugároz, vagyis azt a két fő érzékszervünket befolyásolja, amelyek által a körülöttünk lévő világot felfogjuk, ezért a televízió képes a valóság látszatát kelteni (Tóth 2005. 32). A televíziós fikció és a valóság megkülönböztetése a gyerekeknek tapasztalatlanságuknál fogva még nehezebb feladat. A kérdőívben a 8-12 évesek közül többen úgy határozták meg a rajzfilmet a mesével szemben, mint élő szereplőket felvonultató alkotás, amely akár a valóságban is lejátszódhatna. A gyerekek jellemzően nem tudnak különbséget tenni a színészekkel játszódó film és a rajzfilm között, ugyanis kedvenc rajzfilmjeik helyett gyakran filmcímeket soroltak fel. A kérdőívből kitűnik, hogy a sorozatok, a mozifilmek lassan megelőzik a rajzfilmeket a gyerekek által felállított rangsorban. Az átrendeződés egyik oka, hogy a kiskorúak tévénézési szokásai a családon belüli példa nyomán alakulnak ki, ha a környezetükben élők filmet vagy valóságshow-t néznek, akkor a gyerekek is ezt a műfajt fogják többre értékelni. A felmérések szerint ezek a műsorok ültetik a legtöbb embert a képernyő elé, ezért a nézettség fenntartása és növelése érdekében a rajzfilmekbe is egyre több elem szűrődik be a felnőttek szórakoztatását megcélzó programokból. Ezek azonban a „kukkolásra”, a pletyka utáni vágyainkra, az agresszióra és a szexualitásra épülnek, vagyis az alantas ösztönvilág kielégítését célozzák meg.

A Jetix gyerekcsatorna közkedveltségét rajzfilmjein kívül az ifjúsági, „tini” filmjeinek (High school musical, Rock tábor, Sellőmesék, Hannah Montana) köszönheti, amelyek a 8 és 12 éves gyerekek körében még a rajzfilmeknél is nagyobb népszerűségnek örvendenek. A két eltérő műfaj keveredésének első jele volt, hogy a gyerekcsatornák is egyre több filmet kezdtek sugározni, amelyeket – rajzfilmadókról lévén szó – a gyerekek többsége rajzfilmnek könyvel el. A televíziós műfajok megkülönböztetését a rajzfilmek elnevezése is nehezíti: a Totally Spies rajzfilm a magyar adókon Született kémek néven fut, a magyar fordításban a Született feleségek sorozat címével való párhuzam ismerhető fel. Emellett a rajzfilm szereplői és a cselekmény a Charlie angyalai című filmre emlékeztetnek. A Jackie Chan című rajzfilm elején és a végén az animáció „élőképre” vált át, és feltűnik a címben szereplő mozifilmszínész is. A határok teljes felszámolását olyan rajzfilmek hirdetik, mint a Pókember, a Superman, a Batman, a Godzilla, a Hegylakó, amelyek gyakorlatilag a mozifilmek animációja által jöttek létre. Ezek a rajzfilmes feldolgozások a forma megváltoztatásán kívül mindenben hűek a mozis eredetijükhöz, vagyis ugyanúgy találhatók bennük félelemkeltő, a nyugalom megzavarására alkalmas jelenetek. A szüntelenül fejlődő animációs technika gondoskodik a minél valósághűbb ábrázolásról, és ez tovább csökkenti a távolságot a rajzfilm és mozifilm között. Az élethű ábrázolás összemossa a képernyőn látottakat a valósággal, mivel a számítógépek által tökéletesített mozdulatok és képsorok hihetőbbek és egyben utánozhatóbbak is, ezért a gyerekre is nagyobb hatással vannak.

A mozifilmek rajzfilmesítése csak egy része annak a médiában végbemenő folyamatnak, amelynek eredményeképp a felnőttek szórakoztatásában jól bevált módszerek, formák a gyerekműsorok szintjére süllyedtek. A Cartoon Networkön látható Totál dráma sziget egy rajzfilmes valóságshow, amely a közelmúltban itthon is nagy sikert aratott valóságshow-k alapjain nyugszik. A Valóvilág-féle próbálkozások tanulsága, hogy a valóságot nem egy tucat ember összezárása jelenti; és egy animációs technikával készült műsor esetében, amelyet előre „legyártanak”, ez hatványozottan igaz. Éppen ezért teljesen értelmetlen a cím is, amelyben a totál kifejezés egy, a médiában nem létező fogalmat fokoz, hiszen a dráma ugyanolyan megrendezett és mesterkélt a rajzfilmben, mint egy kamerákkal felszerelt épület falai közt. A rajzfilmes változat az eredeti mintákhoz igazodva átvette a durva, közönséges kifejezésmódot, sőt rajfilmes formában még a meztelenkedést is. A küzdelem itt is a nyereményért és a hírnévért folyik (a rajzfilm szlogenje: „én is híres akarok lenni”), amely azt a benyomást kelti a gyerekekben, hogy botránykeltés révén, érdemi munka nélkül is könnyedén ismertséghez lehet jutni. Elsősorban az efféle üzenetek motiválják a gyerekeket, hogy az interneten tegyék közszemlére a mobiltelefonnal rögzített, brutális cselekedeteiket vagy életveszélyes mutatványaikat.

Akadtak a gyerekek között olyanok, akik állításuk szerint egyáltalán nem néznek rajzfilmeket, és ezt azzal indokolták, hogy a rajzfilmszereplőkkel nem tudnak azonosulni csak a húsvér színészekkel. A legkedveltebb műsoraik (a rajzfilmeket is néző társaikhoz hasonlóan) a Jetixen látható filmek és filmsorozatok, amelyek kamaszok mindennapjait dolgozzák fel. A megfigyelések szerint a 12-13 éves korú gyerekek már fokozott érdeklődést tanúsítanak az idősebb társaik viselkedése, életstílusa iránt, ez már a serdülőkor kezdetét jelzi (Mérei–V. Binét 1999. 284-285). Ennek fényében természetesnek mondható a 12 éves gyerekek rajongása a felsorolt filmekért, azonban hasonló érdeklődés tapasztalható a fiatalabbak (8-10 évesek) körében is. A gyerekcsatornákon sugárzott filmekben ugyan nem folyik vér és sok esetben még tanulságosak is, azonban hatásuk megegyezik az erőszakos rajzfilmekével abban, hogy tartalmukkal a gyermekkor határait szűkebbre szabják. Ezt az átrendeződést támasztja alá, hogy a gyerekek érvei „a pasizás”, „a shoppingolás” „és a tinik életvitele” köré csoportosulnak a Jetix filmjei kapcsán. E sorozatok sikerének másik titka a zene, amelynek révén a Disney színészeit a média hamar a „zenei ikonok” közé emelte, ezért a gyerekek közül is sokan kizárólag a kedvenc sztárjaik miatt nézik ezeket a filmeket. Ezáltal a serdülőkorban jellegzetes ideálkeresés évekkel előbb jelentkezik, és ennek legsúlyosabb következményeképpen már a kisebbek is a médiából választanak maguknak példaképet.

Egy középiskolások körében végzett kutatás eredménye szerint a gyerekek csak a felnőttkor környékén kezdenek gyanakvással viszonyulni a médiasztárokhoz (Fábián 2007. 170). A fiatalabbak azonban még másképp ítélik meg a sztárjelenséget, mivel ők még nem képesek felismerni a manipulációs technikákat, azt, hogy a sztárok nem általános értékeket képviselnek, hanem a média üzleti céljait. V. Binét Ágnes szerint a kora serdülőkori olvasás azért elengedhetetlen, mert a kalandregények főhősei olyan konfliktusmentes, rendkívüli életet élnek, amelybe szívesen képzeli bele magát a tizenéves olvasó (Mérei – V. Binét 1999. 254). A gyerek azonban ma a médiaszemélyeket kísérő falhajtásban látják a „rendkívüliséget”, és ezt a folyamatot a tinédzserekről szóló filmek nyelvhasználatának átvétele is kíséri, amely jórészt a szlengből táplálkozik.

Ennél is nagyobb veszélyt jelentenek a felnőttek részére készülő rajzfilm alkotások mivel a gyerekek válaszai arról árulkodnak, hogy ezeket a korhatárra való figyelmeztetés ellenére ugyanúgy figyelemmel kísérik. Míg a mozifilmek esetében azok valósághű megjelenítése vonzó a gyerek számára, a South Park vagy a véres csatákat feldolgozó japán animék esetében éppen az animációs jellegük miatt tarják a gyerekek magukat e műsorok címzettjeinek. A válaszokból az is kiderül, hogy a gyerekek nem ítélik el az animék kegyetlen hőseinek vagy a South Park tabut nem ismerő szereplőinek (akik ráadásul a történet szerint kisiskolás gyerekek) a tetteit.

A rajzfilmek témájukban és formájukban is egyre közelebb kerültek más műfajokhoz, ezáltal – csakúgy, mint a televízió előtt felnövő gyerekek – eltávolodtak a mesék varázslatos világától. A lefekvés előtti meseolvasás egyre kevésbé képzi részét a gyerek–szülő kapcsolatnak. Ezt jelzi, hogy a megkérdezettek közül a 8-12 éves gyerekek 37.5 %-ának egyáltalán nem olvasnak és nem is olvastak a szülei meséket (melléklet 6. ábra). Erre lehet következetni abból is , hogy a kérdőívet kitöltő 150 főnek mindössze a 20%-a ismeri az ordas szó jelentését (farkas). A tanakodik kifejezést is csak a gyerekek 48%-a magyarázta meg, legtöbbször a szó valamelyik szinonimájával (melléklet 14. ábra).6 A szülői magatartás megváltozásának egyik oka, hogy a televízió megjelenése levette a mesélés „terhét” a szülők válláról, mivel a legtöbben úgy tekintenek a rajzfilmekre, mint a mesék utódaira és egyben modernkori pótlékaira. A gyerekek is hasonlóan gondolkodnak a két műfaj viszonyáról, hiszen a legtöbben nem látnak különbséget a rajzfilm és a mese között.7 A mesemondás elmaradásának beláthatatlan következményei lehetnek a pszichológusok szerint, ugyanis a mesékkel feltáruló csodás világok egy másik dimenziót nyitnak meg a gyerekek előtt, amelyben a külvilág okozta feszültség nagyrészt feloldható (Mérei – V. Binét 1999. 243-244).

A gyerekek válaszaiból az derül ki, hogy sokan vágynak a mesei értelemben vett „varázslatra”, a „csodára”, a „természetfeletti történésekre”, és a rajzfilmekkel szemben is ezzel az igénnyel lépnek fel. Bettelheim magyarázata szerint e szükséglet a gyerekek észjárásának különbözőségében gyökerezik, hiszen a gyermeki gondolkodás a megmagyarázhatatlan jelenségeket a csodával azonosítja (Bettelheim 1985. 48-49). A legendás meseírók művei (az Andersen- vagy a Grimm-mesék) érezhetően háttérbe szorultak a rajzfilmekkel szemben, pedig a tapasztalat szerint a gyerekek ma is lelkesedéssel fogadnák ezeket. Ennek bizonyítéka a Shrek című animációs film elsöprő sikere, amely kortól függetlenül elnyerte a gyermekközönség tetszését. A Shrek szereplői között olyan mesei alakokat találunk, mint a sárkány, a királylány és a csízmás kandúr. A történet is a mesékéhez hasonlóan szerveződik, a hősnek itt is különböző próbákat kell kiállnia, amelyek közt szerepel a királylány kiszabadítása is. Az animációs film szereplői a Propp által a tündérmesékben megfigyeltek szerint kapcsolódnak be a történetbe: kereső típusú hős, károkozó, segítőtárs, keresett személy, vagyis a királylány (Propp 2005. 83-85). A boldog végkifejlethez Shreknek nemcsak rátermettségét kell bizonyítania, hanem a hibáit is fel kell ismernie, azaz számos mai rajzfilmmel ellentétben ez az alkotás tanulságot is megfogalmaz. Az animációs film a klasszikus „boldogan éltek, míg meg nem haltak” zárszóval végződik, vagyis „happy enddel”. Ez a befejezés teljesen feloldja a feszültséget, és a révbe ért hős figurája visszaadja a biztonságérzetét is a veszélyeket a hőssel együtt átélő nézőnek. A Shrek és a hozzá hasonlóan „mesés” rajzfilmek alapján kijelenthető, hogy az X –Men- és a Pókemberhez hasonló átiratokkal szemben létezik a különböző műfajok rajzfilmesítésének pozitív példája is; azonban bármennyire hűek is ezek a mesékhez, a mesekönyveket nem helyettesíthetik.

Bettelheim kutatásai szerint a gyerekek egészen a pubertáskorig hajlamosak az élettelen tárgyakat élő tulajdonságokkal felruházni, vagyis gondolkodásuk animisztikus (Bettelheim 1985. 48). A mesék is e világnézetet szabályai alapján működnek, hiszen az állatok emberi intelligenciával rendelkeznek (Piroska és farkas), a tárgyak érzelmekkel bírnak (Andersen: A teáskanna). A rajzfilmezés kezdetén a készítők még többnyire a mesékből merítettek, így elevenedhettek meg rajzfilmes formában olyan klasszikusok, mint a Hampipőke vagy a Hófehérke, az állatszereplők színre vitele pedig a fabulára vezethető vissza. Az idő múlásával a rajzfilmek világképe teljesen más irányt vett, egyúttal az animisztikus felfogással is szakított. A látványos megjelenítésen kívül ma már egyre szembetűnőbb a „valóság” beszivárgása a rajzfilmek belső struktúrájába.8 Megfigyelhető, hogy számos rajzfilmben átértékelődött a „csoda” fogalma, és a sci-fikre hajazva minden rendkívüli történés valamilyen tudományos háttérrel bír. A Született kémek hősei már nem a „jó varázslat” segítségével győzedelmeskednek, hanem csúcstechnikájú szerkezetek révén: rakétameghajtású táskák repítik őket, testüket különleges fémből készült ütés- és golyóálló ruha védi. A tudományos keret által a rajzfilmekben olyan fogalmak forognak közszájon, mint „gravitáció, ultrahang, mutáns”, amelyeket az adott szakszókincs által definiálnak, mégis a legtöbbször áltudományosan teszik ezt. A rajzfilmek ezért a világ jelenségeit bonyolultan (ráadásul tévesen) határozzák meg, noha Bettelheim szerint nem szabad a gyerekekkel a világról racionális és ahhoz hasonló magyarázatokat elfogadtatni, mivel a gyermeki gondolkodásmód a kamaszkorig képtelen az elvont fogalmak (mennyiségek, megfordíthatóság) megértésére (Bettelheim 1985. 52-53).

A rajzfilmek egy másik csoportjának a világképe a fejetlenség, a zűrzavar fogalmakkal írható le . A Cartoon Network és Jetix rajzfilmjeit (Én vagyok Menyus, Johnny Test stb.) nézve nem mindig lehet az eseményeket egy lineáris cselekményszálra felfűzni, szélsőséges esetekben a történet teljes elkorcsosodása figyelhető meg. Az Én vagyok Menyus című rajzfilm középpontjában Bambulának, a páviánnak az ostobasága áll, aki ezért állandó célpontja az öntelt menyét megaláztatásainak. Az folyamatos szerepváltásoknak köszönhetően a pávián az egyik pillanatban még regényíró, a másikban már orvosként – egy csodaszer segítségével – felismerhetetlen lényekké változtatja a város lakóit, miközben Menyus az Egyesült Államok elnöke. Ez a mesék csodás világának eltorzított mása, az abszolút logikátlanság világa, és ez butító a gyerekre nézve. Mintha csak azt üzennék a gyerekeknek, hogy ne is keressék az összefüggéseket a világban, aminek következtében a logikai képesség szenved csorbát. Ez egyenesen ellentmond a mesék Bettelheim szerinti legfontosabb funkciójának, hogy segítség a világban való eligazodást (Bettelheim 1985. 13). Kósa szerint a képernyőn látható szertelenségek, a szerepváltások és a hirtelen vágások tovább nehezítik a rajzfilmek megértését, hiszen a gyerekek 10 éves korukig képtelenek az effajta televíziós technikákat követni, ugyanis a világot csak a saját szemszögükből értelmezik (Kósa 2004. 5). A Cartoon Network és a Jetix rajzfilmjeinek 1 percében a vágások következtében átlagosan 4,3 másodpercenként változik a kép és a beállítás, amely azonkívül, hogy pillanatról pillanatra új információval terheli meg a befogadót, agresszív, ingerült állapot kiváltására is képes.

Az abszurditás nemcsak a tartalomban, hanem a forma szintjén is szervező elemmé vált, ez leginkább a rajzfilmfigurák megjelenítésében érhető tetten. Az alakábrázolás groteszk és gyakran felismerhetetlen, a testhez képest aránytalan szem- és fejméret jellemző, amely az érzelmek és a hangulat változásának minél hívebb érzékeltetését szolgálja. Az alakok megformálásában nem a gyönyörködtetés funkciója játssza a főszerepet, hanem a meghökkentés, a figyelemfelkeltés. Ugyanezt a célt szolgálja a feltűnő színek használata és kontrasztba állítása, amely a képernyőre szögezi a gyerekek tekintetét. A gyerekek a televízióban látottak közül a különféle alaktalan és felismerhetetlen szörnyeket tartják a legfélelmetesebbnek, amelyek már a rajzfilmeknek is állandó szereplői. Békési Sándor szerint a rajzfilmek a szörnyek és a torz, felismerhetetlen lények áradatával az ösztön-én kivetítőjévé váltak, hiányzik belőlük az indulatokat rendezni és féken tartani képes felettes-én (Békési 2007. 58). A jövőkép pedig még aggasztóbb, hiszen az ingerküszöb csökkenésével az ábrázolás idővel horrorisztikus irányba csaphat át.

 

 

 

 

 

 

3. fejezet

A rajzfilmek és az agresszió

 

Az előző fejezetből kiderült, hogy a gyereknézők egy televíziós műsortól humoros, fordulatos történetet, boldog végkifejletet (vagyis „happy endet”) és rengeteg izgalmat várnak. A fordulatosságon kívül azonban a rajzfilmkészítők más eszközökkel is igyekeznek izgalmassá tenni a televízió előtt töltött időt. A legtöbb rajzfilm (Naruto, Született kémek, Ben 10, Amerikai sárkány, Pókember stb.) alapszerkezete erőszakos, sőt véres cselekményre épül. A rajzfilmekben látható agresszióról pedig laboratóriumi kísérletek is bebizonyították, hogy legjelentősebben a harcokkal együtt járó kiélezett helyzetek növelik a gyerekek izgalmi állapotát és a feszültségét (Vetró 2007. 31).

Seregnyi szakirodalom foglalkozott már a televízióban látható erőszak gyerekekre gyakorolt hatásaival. Ezek mindegyike megerősítette, hogy a médiából áradó erőszak, korra és nemre való tekintet nélkül növeli a velünk született agressziót.9 (Ranschburg 1977. 124-128). A rajzfilmek nyomán nemcsak az általános ingerültségi szint emelkedik, hanem az agresszív modell követésével is számolni kell, mivel Keményné szerint a gyerekek szocializációjában az utánzás az elsődleges és az egyik legfontosabb tanulási folyamat (Keményné 1998. 106). A kérdőíves vizsgálatom eredménye szerint a gyerekek már a kisebb súrlódásokat, konfliktusokat is hajlamosak erőszakosan kezelni: a gyerekek 44%-a kifejezetten hevesen reagálna, és verbális vagy tettlegességig fajuló erőszakot alkalmazna egy olyan szituációban, ha sorban álláskor valaki eléjük tolakodik. Az indulatos választ adók túlnyomó többsége órákat tölt ádáz csatákat megelevenítő rajzfilmek nézésével, vagyis a gyerekműsorok is hozzájárulnak a viselkedés és a kommunikáció eldurvulásához. A média az agresszivitással kapcsolatos vádakkal szemben legtöbbször azzal védekezik, hogy a televízió csupán a valóságban is jelen lévő erőszakot tükrözi. A média azonban nemcsak leképezi, hanem formálja is a valóságot, hiszen az erőszak mértéktelen megjelenítésével a ténylegesnél sötétebb képet fest a világról, és ez a fentiek alapján a gyerekek viselkedésében is tetten érhető.

A médiában megjelenő erőszak minden tévénéző gyermekben nyomot hagy, viszont e hatás mértékét több szociális tényező is befolyásolja. Molnár és Stachó kiemeli ezzel kapcsolatban, hogy a szülők társadalmi rangja, anyagi helyzete, a gyerekekre fordított idő a családi légkörrel együtt határozza meg a televízió gyerekekre gyakorolt hatását (Molnár – Stachó 2007. 250). Az általam megkérdezett 8-12 éves gyerekek 83%-a néz „agresszív” rajzfilmeket, 46%-uk csakis a rajzfilm harci jellegét és az erőszakos jelenteket tartja fontosnak (melléklet 13. ábra). A kérdőívet kitöltő gyerekek családi viszonyait figyelembe véve megállapítható, hogy az „agresszív” rajzfilmeket nézők száma jóval nagyobb a csonka családokban (ahol szülők elváltak vagy az egyik szülő egyedül neveli a gyerekeket). Hasonlóan pozitív a rajzfilmekben látható erőszak megítélése azoknak a gyerekeknek a körében is, akik családjában az egyháztartásban élők száma meghaladja az öt főt (sokgyerekes vagy több generációs családok esetében). E jelenség egyik lehetséges magyarázata, hogy az átlagos modelltől eltérő családokban kevesebb figyelem jut a gyerekekre és a televízióban látottak közös feldolgozására. Vetró szerint a gyerekek szülői törődés és szeretet hiányában még kiszolgáltatottabbá válnak a televízióban látható agresszióval szemben, noha a közös megbeszéléssel tompíthatók vagy teljesen ki is küszöbölhetők a káros hatások (Vetró 2007. 38).

A kérdőív eredményei szerint a család szociális helyzete is meghatározza a gyerekek agresszív rajzfilmekhez való viszonyulását. A jól kereső, magasabb beosztásban dolgozó szülők gyerekei kevésbé tartják fontosnak egy rajzfilm kapcsán az erőszakos megnyilvánulásokat, mint a szakmunkás vagy az állástalan szülők gyerekei. Az alacsonyabb életszínvonalon élő családokban a megélhetési gondok mellett szintén háttérbe szorul a gyerekek televíziózásának a felügyelete. A helyzeten tovább ront, hogy egy, a felnőtt lakosság körében végzett közvélemény-kutatás eredménye szerint az alap- vagy középfokú végzettséggel rendelkezők nagyobb része nincs tudatában a média káros hatásainak, vagyis gyermekeiket sem óvják az erőszak látványától (Kósa 2007. 73).

Milyen erőszakkal találkoznak azok, akik a naphosszat töltenek a gyerekcsatornák programjai előtt? A rajzfilmek az agresszió valamennyi fajtáját képesek felvonultatni, hiszen a fizika törvényeit meghazudtoló mozdulatok kivitelezésének nem szab határt a színészi teljesítőképesség. A rajzfilmkészítők az animációs formában lévő lehetőségeket hatékonyan ki is használják, ugyanis a pergő ritmus, vágások, a szemmel alig követhető mozgások, a sebesség eleve feszültségteremtő eszközök, amelyek elválaszthatatlanok a rajzfilmszereplők összecsapásaitól. Mindez jellemző a Naruto című rajzfilmre is, amelyben különböző filmes technikák (ráközelítés „zoom” a dühtől eltorzult arcvonásokra), kiemelő módszerek (a brutális tettek visszajátszása), képi szimbólumok (a vér és a különböző fegyverek aprólékos megjelenítése, állóképek) is gondoskodnak arról, hogy a rajzfilm nézése minél több indulatot szabadítson fel. Vekerdy Tamás meglátása szerint a rajzfilmek dramaturgiája még az akciófilmeknél is nagyobb mértékben fokozzák a feszültséget, mivel a rajzfilmekben látható erőszakot nehezebb utánozni, és a „döntő fordulat” gyakran kimarad a rajzfilmekből (Vekerdy 2007. 20). Ilyen a Tininindzsa teknőcökben a gyilkosság mozzanatának kihagyása, ugyanis ehelyett csak a felemelkedő kardot láthatjuk. Feszültségkeltő eszközként funkcionálhat a rajzfilmek sorozat jellege is: a napi rendszerességgel sugárzott rajzfilmek epizódjai egyre kevésbé képeznek kerek, lezárt történetet, mivel a cselekmény sok esetben a tetőponton, a mindent eldöntő fordulat pillanatában szakad meg. Ez az elsősorban szappanoperákból ismerős megoldás azonban nem oldja fel a rajzfilm során felgyülemlett feszültséget, és ennek levezetése agresszív formát is ölthet.

Az olyan rajzfilmek, mint a Naruto, Született kémek, Ben10, Pókember legnagyobb hibája, hogy bennük az erőszak igazolást nyer. Egy regény olvasásakor mindannyian szorítunk a rokonszenves hősért, hogy a végén diadalmaskodjon a gonoszok és az igazságtalanság felett, és a gyerekek is legszívesebben a jó” ügyet” képviselő hőssel azonosulnak. – Az azonosulás (idegen szóval az identifikáció) a modellkövetésnek összetettebb szintjét jelenti, amely során a gyerekek átveszik a kiválasztott személy tulajdonságait (Keményné 1998. 109). – A felmérésem szerint a gyerekek legszívesebben a felsorolt rajzfilmek főhőseinek a bőrébe bújnának, és elsősorban a rajzfilmekben vagy a filmekben látott helyzetekbe élik bele magukat (melléklet 7. ábra). Ez azonban – mivel jobbára agresszív magatartásforma elsajátítását jelenti – korántsem olyan veszélytelen, mint a mesék és a regények hőseiről való példavétel. A mai rajzfilmekben ugyanis jelentősen megváltozott a „jó” ügyet képviselő hősök hozzáállása. A Naruto vagy a Ben10 hőseire egyaránt jellemző, hogy bár látszólag a közösség érdekeit képviselik, a konfliktusok rendezésére nem ismernek más módszert a fegyvereken és az ökölharcon kívül. Egyetlen céljuk a gonoszként beállított ellenség végleges elsöprése, akitől kegyetlenségben legtöbbször az „igazság bajnokainak” beállított szereplők sem maradnak el. Ezt a típust testesíti meg a Naruto című sorozat főhőse, akinek tetteit – „nemes célok” címszó alatt – csak a bosszú és a harcosok közti hírnév megszerzése vezérli. A Ben10 című rajzfilm világában szintén csak a pusztítóbb harci képességek birtokosa boldogulhat; a rajzfilmben a leghagyományosabb mesei funkciók egyike, az átváltozás is csak egy harci képességként jelenik meg (Ben a küzdelmek alatt 10 különböző képességű lény alakját tudja felvenni). A mesék a hőseit legtöbbször a furfang vezeti győzelemre, az erőszakkal mindössze a szorult helyzetekből vágják ki magukat, vagyis az erőszaknak nincs különösebb jelentősége az elbeszélés mondanivalója szempontjából. A felsorolt rajzfilmekben ezzel szemben a harc és az agresszió áll a történet középpontjában, a történet magáról a harcról szól (Naruto olyan tekercsek után kutat, amelyek minél pusztított erők és támadási technikák uraivá teszik. A Született kémek minden epizódja egy újabb küldetés, amelyben a kémlányok közveszélyes bűnözőket kerítenek kézre.) A happy end szinte kötelező elemnek számít az agresszión alapuló rajzfilmekben is, hiszen végezetül az erőszakos fellépés rendszeresen megjutalmazódik. A Született kémek, és a Pókember-féle álarcosok a rajzfilmek végén ünnepelt hősökké válnak, ez pedig azt sugallja a gyerekeknek, hogy a konfliktusok sikeres kezelésének kulcsa az erőszak, amelynek elkövetője elismertségre számíthat.

A Született kémek rajzfilm célközönsége szempontjából fontos, hogy a kémek női ügynökök, szemben a hasonló karakterű rajzfilmek férfi főszereplőivel, ugyanis velük elsősorban a fiúk azonosulnak könnyebben. A női rajzfilmszereplőkkel viszont a tizenéves lánynézőket is sikerült megnyerni, akik képernyő elé ültetésére ez idáig nem volt olyan biztos recept, mint a fiúk esetében egy repkedő szuperhős. A Született kémek és a Witch (5 varázserővel rendelkező lány kalandjai) népszerűségét az is az is garantálja a lányok körében, hogy a hősnők a már tárgyalt „tini” filmek színészeihez hasonlóan kamaszok, így a bűnszövetkezetek felszámolása mellett a „pasikról”, az „öltözködésről”, a „sminkelésről” is szó esik. (A különböző internetes, rajongói oldalak alapján kitűnik, hogy a „kémlányok” megjelenésükkel divatot is teremtettek.)

Az agresszív viselkedés vonzóvá válhat azáltal is, hogy számos esetben a humorba ágyazva jelentkezik. A humor jellemezheti magát az erőszakos cselekedet (mint Tom és Jerry hajszájában) vagy fakadhat a rajzfilmfigura személyiségéből (Ranschburg 2007. 74). A Tom és Jerry típusú rajzfilmekben az erőszakos cselekedet teljesen elveszti a súlyát, mivel rendszerint semmilyen következménnyel nem jár; a rajzfilmhős sérülés nélkül kel fel, és az üldözés kezdődik előről. Az agresszivitás közönséges, hétköznapi cselekvésforma benyomását kelti a gyerekekben azáltal, hogy mások szenvedésén nevetni lehet a képernyő előtt. (Naruto idétlen vihogás közepette jelenti ki, hogy ellenfelei „megfeküdtek”). Ezenkívül egyes rajzfilmekben egyre inkább a sértegetések és a durvaságok váltják fel az egymással való ártatlan tréfálkozást, a mókát, hiszen a szereplők közt csupán két viszony lehetséges: szövetségesek vagy halálos ellenségek. Az agresszió mára olyannyira általánossá vált a rajzfilmekben, hogy már a szereplők közötti baráti kapcsolatba is belefér: a Pokémon egyik szereplője egy pofonnal fojtotta bele a szót barátjába, aki ezt egyáltalán nem vette zokon.

Vérző fej, egy mutáns által felfalt kutya, emberrablás, falon át megfojtott kislány” – ilyen és ehhez hasonló iszonytató képeket soroltak fel a gyerekek arra kérdésre, mi volt eddigi legrémisztőbb televíziós élményük. A horrorfilmekből ismert nem e világi lények ma már hozzátartoznak a rajzfilmek világához, és a különböző szörnyek megjelenésével a halál ábrázolása is elkerülhetetlenné vált. Ezt jelzi a Cartoon Network egyik rajzfilmjének a címe: Billy és Mandy kalandjai a kaszással. A rajzfilmekben látható a múmiák, csontvázak, zombik, szellemek, vagy a kaszás valóban a horrorfilmeket idézik, azonban a két műfaj egészen másképp hat a gyerekekre. Az élethű horrorfilmek jól látható olykor erőteljes tüneteket képesek kiváltani a gyerekekből. A rajzfilmek hatásai e tekintetben kevésbé szembetűnőek, és nem feltétlenül a televízió képernyője előtt jelentkeznek. A rajzfilmek „mesés” rajzolt képi világa befogadhatóvá teszi a gyerekek számára az erőszak látványát. Az animációs megoldások révén a gyerekek közömbössé válnak a kegyetlenségekkel szemben, ennek tudható be a televíziós élményekre vonatkozó kérdésre adott leggyakoribb válasz a kérdőívben: „semmitől sem félek”. A rajzfilmek elidegenítő hatását hangsúlyozza Tóth is, hiszen a televízióban látható erőszak és a brutalitás bizonyítottan érzéketlenné teszi a gyerekeket a valóságban tapasztalt erőszakkal szemben is. Ezért a gyerekek nemcsak mások szenvedéseit szemlélik érdektelenül, hanem és saját erőszakos cselekedeteik után sem tanúsítanak megbánást (Tóth 2005. 18).

Polcz Alaine szerint a gyerekekben 10-11 éves korig animisztikus kép él a halálról, gyakran átmeneti állapotként gondolnak rá. Ezáltal sokukban megrázó élményként raktározódik el egy-egy erőszakos halálhoz kapcsolódó filmjelenet (Polcz Alaine 1993. 48). Elsősorban a horrorfilmektől kellene megóvni a gyerekeket, amelyet a kérdőív szerint szinte minden gyermek látott már, azonban számos rajzfilmben ugyancsak élet-halál harc folyik, és a szereplők élete is folyamatosan veszélyben forog (Inuyasha, Naruto, Ben10).10 Polcz Alaine felhívja a figyelmet arra is, hogy a televízió által mediatizált kultúra csak a halál erőszakos formájával ismerteti meg a gyerekeket. A legtöbb információforrás (rádió, újságok, híradó) csak erőszakos halálesetekről ad közölést (gyakran szenzációként tálalva), és ugyanezt láthatjuk a rajzfilmekben is (Polcz Alaine 1993. 46). A szorongás mellett azokban, akik kifejezetten az agresszión alapuló rajzfilmek rajongói, olyan világkép fejlődik ki e tartalmak nyomán, amelyben a halálhoz kizárólag valamilyen erőszakos cselekmény képzete társul, ezért védekező reakcióként maguk is agresszív magatartásformát vesznek fel.

A már említett rajzfilmekben a gyermekek számára feldolgozható halálképzettel szemben végleges az egyes szereplők elmúlása. A mesékben viszont nincs ilyen éles határ a létezés és a túlvilági szférák között (a Magyar népmesékben egy-egy hős útja gyakran a poklon vagy a mennyen át vezet). A mesezáró formulák által pedig szinte kimerevedik a kép (Máig is élnek…), ezáltal a mesék befejezése az örökkévalóság látszatát kelti. A klasszikus mesék fordulatai is összevágnak a gyerekek halálról való animisztikus gondolkodásával. Piroska és a farkas meséjében ugyanolyan sértetlenül bújnak ki a szereplők a farkas gyomrából, mint a kisgömböcből azok, akiket felfalt. Egyes rajzfilmek azonban a halál könyörtelen, rideg valójával szembesítik a gyerekeket, és ez – amellett hogy a műfaj eldurvulásának legfőbb bizonyítéka – megnehezíti ennek az egyébként is kényes témának a feldolgozását és a helyén kezelését.

4. fejezet

A rajzfilmek nyelve

Eddig nagyobbrészt a rajzfilmek és az egyéb gyermekműsorok képi világa képezte az elemzés tárgyát, azonban – ahogyan arról már esett szó – a képekkel egy időben hangokat és az ebből szerveződő nyelvi jeleket is közvetíti a televízió, ezért a látottakon kívül a rajzfilmek nyelve is például szolgál a gyerekek számára. A rajzfilmhősök szájába adott szavak és mondatok jelentősen befolyásolják a gyerekek nyelvi szocializálódását, hiszen a nyelvhasználat szabályainak elsajátításában a családot egyre inkább megelőzve a média játssza a legnagyobb szerepet. Kiss Jenő szerint az anyanyelvünk birtokba vétele a társadalomba való beilleszkedésünk egyik legfontosabb állomása. A nyelv elsajátítása magában foglalja a különböző kommunikációs szabályok megismerését is, vagyis nyelvi műveltségünk a viselkedésünket is meghatározza (Kiss 2002. 86). Éppen ezért a rajzfilmek nyelvhasználatának a mértékadónak számító köznyelvet kellene tükröznie, ezzel szemben a rajzfilmekben is tetten érhető a média egészét jellemző pongyola nyelvhasználat, amely jórészt a „fiatalság” nyelveként számon tartott nyelvváltozatból táplálkozik.11

A nyelvhasználat mindig az adott beszédhelyzet függvénye, a rajzfilmekben pedig a beszélők kapcsolatát – Kiss Jenő szavaival az „interakciós kontextust” – legtöbbször az ellentét és az ebből fakadó erőszak jellemzi (Kiss 2002. 66-65). A fejezet középpontjában ezért a rajzfilmek nyelvének általános jellemzői mellett az agresszió nyelvi vetülete áll. Ezzel kapcsolatban áttekintem, hogyan jelenik meg az agresszió a nyelv különböző szintjein (hangok, morfémák, szavak, szószerkezetek, mondatok), emellett megvizsgálom, hogyan érinti ez a rajzfilmek stílusát, és a rajzfilmek nyelve miként befolyásolja a gyerekek kifejezésmódját és kommunikációs képességeit.

 

4.1. Az agresszió a hangok szintjén

Az erőszakos tartalmuk miatt a rajzfilmek nyelve hangtanilag több szempontból különbözik a szép hangzású, igényes beszédtől. Kassai Ilona szerint a nyelven kívüli tényezők közül a mondatfonetikai12 eszközök (hangsúly, beszédtempó, szünet, hanglejtés) segítik a leginkább a nyelvvel elérni kívánt cselekvést kifejezésre juttatni (Kassai 2005. 181). Elekfi és Wacha emellett még attitűd és beszédhelyzet jelölő funkciót is tulajdonít nekik (Elekfi – Wacha 2003. 363). A mondatfonetikai eszközök ezért nagyon fontos szerepet játszanak a rajzfilmszereplők agresszív, felfokozott állapotának érzékeltetésében. Különösen a hangerő és a hangsúly változása tükrözi az agresszivitást, hiszen e két sajátság a hangképző szervek fokozottabb izommunkáját is jelenti Wacha szerint (Elekfi – Wacha 2003. 331).

A mai rajzfilmek mindegyikében megfigyelhető, hogy a prozódiai elemekkel párhuzamosan a jelentés nélküli hangok szerepe is megnőtt. Többek között a Ben10 című rajzfilmben hallhatók a támadásra figyelmeztető artikulátlan, „állatias” hangok, mivel a történet szerint a főszereplő, Ben, a bolygónk megmentése érdekében földönkívüli hódítókkal száll szembe. A rajzfilmek vérszomjas, felismerhetetlen szörnyeinek jelzései nem feleltethetők meg az egyedi beszédhangoknak, a fonotaktikai szabályszerűségek figyelembe vétele nélkül képződnek. A különböző hörgéseket és az ezekkel rokon hangkapcsolatokat az értelmes beszédnél jóval nagyobb hangerő jellemzi, és ez a fenyegetettség érzését válthatja ki a gyerekekből, mivel a velünk született, ösztönös félelmeket ébresztik fel. A „gonosz” szereplőként beállított lények beszédjének hangszíne rendszerint mesterségesen eltorzított, hogy ezek az alakok még ijesztőbbnek tűnjenek.

A feszültség hangok segítségével való érzékeltetése a párbajok közben a legerőteljesebb. A hangzásvilág zaklatottságát jelzik a hősöktől származó, harc közbeni sikolyok és az érzelmeket, legtöbbször a fájdalmat vagy a kétségbeesést kifejező elnyújtott hangok (á-á-á, ó-ó-ó). A rajzfilmekben látható küzdelmek általában erős indulatokat váltanak ki a hősökből (Ben, Naruto), ezért a beszédmódjukban az általános hangsúlyozási szabályok helyett Adamikné terminológusával az „érzelmi hangsúly” érvényesül (Adamikné 2004. 140). Ezáltal nem feltétlenül esik az első szótagra a nyomaték, a hanglejtés akár egy szón belül is erősen ingadozhat. Beszédünket nyugodt körülmények között enyhén ereszkedő hangmenet jellemezi, ezzel szemben a rajzfilmek csatáinak hevében a hangmenet hirtelen változásokat mutat. A rajzfilmszereplők ingerültsége, az akciók sokasága a beszédtempón is érződik, amely a harcokban felgyorsul, a hangsorok közti szünetek időtartama pedig az érthetőség határáig csökken. A Született kémek rajzfilmre tipikusan jellemző a gyors, hadaró beszéd, hiszen a beszédtempó követi a képkockák sebességét.

Kassai Ilona szerint a mondatfonetikai eszközök csak a kiegészítői a nyelvi közlésnek, vagyis másodlagosak a nyelvi jelekkel szemben, jelentésük megfejtése nem igényli a nyelv ismeretét (Kassai 2005. 177). A nyelv, a szerkesztett szöveg fokozatosan háttérbe szorul a rajzfilmekben az artikulálatlan hangok és a szupraszegmentális elemekkel szemben, vagyis a rajzfilmek egyre kisebb szellemi befektetést (gondolkodást) követelnek meg televíziózás közben a gyerekektől. Az artikulálatlan hangok egyúttal hozzá is szoktatják a gyerekeket az egyszerűbb jelek és jelrendszerek használatához, a képzelőerőt megragadó, megnyugtató zenei aláfestés helyett a feszültségfokozás, a félelemkeltés az elsődleges célja a rajzfilmeknek.

4.2.0. A rajzfilmek szókészlete

A rajzfilmekben ábrázolt agresszió a legszembetűnőbben a szereplők szókincsében jelentkezik. Az agresszió a különböző szófajok gyakoriságát is meghatározza a rajzfilmek szövegében, emellett számos új szó megalkotása is az erőszakos cselekményből, a harcból eredeztethető. A rajzfilmek szókészletében ezenkívül nagy számban találhatunk szlengkifejezéseket és anglicizmusokat is. Ezeket azonban egészen más beszélői attitűd jellemzi, mint az agresszióval kapcsolatos szavakat, ezért célszerű a szleng és az idegen nyelvi elemek szerepét külön tárgyalni a rajzfilmek szókészletén belül.

 

4.2.1. Az agresszió a szavak szintjén

A Naruto, a Ben10 vagy a Született kémek rajzfilmek szókészletének jelentős részét képzik erőszakos jelentéstartalmú kifejezések, mivel e történetetek középpontjában az folyamatos harc áll. Az agresszív tartalmú kifejezések főként az igék és a főnevek csoportjából kerülnek ki. A rajzfilmek képi mozgalmasságát nyelvi síkon legfőbbképp az igék adják vissza, mivel az agresszív viselkedés többnyire valamilyen károkozó cselekvésben nyilvánul meg. Az erőszakot kifejező igék az igenemüket13 tekintve elsősorban az aktív, cselekvő igék kategóriájába tartoznak, ezek száma jóval nagyobb a rajzfilmekben, mint a mediális vagy a passzív igéké. Ilyen aktív igék a verekszik, öl, kivégez, megrángat, pusztít, elsöpör, eltapos stb. Ezek már az agresszió szempontjából visszafogottabb rajzfilmek szókészletében is felfedezhetők. A főnevek elsősorban a különböző erőszakos cselekvések eszközeit jelölik. Egy Naruto-féle nindzsa kiegészítői közé tartozik a kard, a tőr, a dobócsillag; a sci-fi hangulatú rajzfilmekben pedig a plazma- és lézerfegyverek töltik be ugyanazt a funkciót. Az agresszióhoz köthető melléknevekkel elsősorban a rajzfilmszereplők jellemzésekor találkozhatunk: vérszomjas, kíméletlen, kegyetlen, halálos. A feszültségkeltés érdekében a melléknevekkel gyakran eltúloznak egy-egy agresszív tulajdonságot a rajzfilmekben (hatalmas erőket szabadít fel, hihetetlen gyors, döbbenetes képesség) és ez gyakran a melléknév fokozásában is megnyilvánul (legnagyobb, legveszélyesebb).

Az „agresszív” rajzfilmek egyes epizódjai közt csekély eltérés mutatható ki (legtöbbször csupán az ellenfél és a helyszín változik), az egyhangúságot általában meglepő, teljesen ésszerűtlen elemekkel igyekeznek megtörni a rajzfilmkészítők. A gyerekek meghökkentése céljából még az egyébként pozitív vagy a „semleges” jelentésű szavakhoz is társulhat erőszakos jelentéstartalom. A Született Kémek egyik epizódjában a fagylalt válik tömegpusztító eszközzé, mivel egy elvetemült tudós a jégkrém molekulaszerkezetének megváltoztatásával próbálja elpusztítani az egész várost. Azáltal, hogy a fagylaltot méregnek állítja be a rajzfilm, az adott kontextusban megváltozik szó jelentése (alkalmi jelentésváltozáson megy keresztül). A kevésbé speciális jelentésátvitelek meg is ragadhatnak az ifjúság nyelvében, hiszen a változatok legfőbb terjesztői manapság a különböző televíziós műsorok. A rajzfilmek ez irányú hatását igazolja, hogy a kérdőívben szereplő mutáns, ügynök, kommunikátor szavakat a gyerekek kizárólag a rajzfilmekben való előfordulásuk szerint magyarázták. A mutánst „undorító, emberfeletti képességekkel rendelkező szörnyekként” képzelik el a gyerekek, ami leginkább az X–Men ábrázolásának felel meg. A Született kémekből vett ügynök és kommunikátor kifejezések magyarázata egyértelműen visszavezethető a rajzfilmre. A cím nyomán az ügynök foglalkozást a kémkedéssel kapcsolják össze a gyerekek (a rajzfilmben ügynök a főhősök megszólítása), kommunikátoron pedig a válaszadók jelentős hányada a kémlányok által használt adóvevőt érti. A Született kémekre asszociálók többnyire lányok, ugyanis ez a rajzfilm elsősorban az ő kedvencüknek számít; a fiúk szómagyarázatában az akciófilmekben látható titkos ügynökök jellemzői ismerhetők fel.

A rajzfilmek „fantasztikus” világának kialakítása és a figurák e világban való mozgatása viszonylag sok új fogalom bevezetését igénylik. Ezek a szavak azonban csak a rajzfilmek kontextusában, ismeretében értelmezhetők, a magyar nyelvben nincs szótörténeti vonatkozásuk (nyelvünktől rendszerint idegen hangzásúak), a rajzfilmkészítők vagy a fordítók nyelvi alkotásai. A rajzfilmekből származó kifejezések közé tartozik a pokemon,14 a digimon,15 a bakugán,16 az omnitrix,17 amelyek mindegyike valamiképp az erőszakkal kapcsolatos. A legtermékenyebb szóalkotási mód a rajzfilmekben a szóösszetétel. A Született kémek epizódcímei is gyakran összetett szavak (Álomsrácok, Agyleszívás, Űrsokk, Jövősokk). Elsősorban az űrsokk, és a jövősokk összetétel tartozik az egyszeri szóalkotások körébe, az álomsrác és az agyleszívás kifejezések többé-kevésbé „rögzültek” nyelvünkben, utóbbi azonban meglehetősen erőszakos, durva tevékenységet takar. A Pokémon és a Bakugan stílusú rajzfilmekben a különböző betanult, erőszakos cselekvéssorokat is általában szemléletes összetett szavak jelölik (ormánypofon, árnyékklón- dzsucu, villámcsapás-támadás). Az összetételek gyakran a tudományos nyelv zsargonjának hatását keltik (agyplazma, szonármobil) Ebbe a kategóriába sorolható a Született kémek felszerelései közé tartozó „hologramkivetítő gyűrű” és „hologramlánc.”18 A Született kémek rajzfilm összetett szavai szószerkezeteteket is alkothatnak „molekulaszétválasztó hajspray” és „csapásmérő hajszárító”. A példákból kitűnik, hogy a különböző készülékek megnevezése elsősorban azok erőszakos rendeltetésére utal. Másrészt az effajta többszörös összetételek bonyolultságuk és elvont jelentésük révén már az értelmezhetetlenség határát súrolják, még a rajzfilm kontextusában is nehezen fejthetők meg.

A rajzfilmek nyelvében akárcsak az ifjúsági nyelvben gyakoriak a kicsinyítő képzővel ellátott szavak, különösen az -i képzősök: büdi, cuki, dili (Szűts 2002. 103). Emellett megfigyelhető a különböző idegen hangzású, „rajzfilmes” fogalmak (bakugan, pokemon) magyar nyelvi szabályoknak megfelelő toldalékolása. Ezekhez legtöbbször valamilyen igeképző járul: bakuganozunk, pokemonozunk – Az idegen szavak legtermékenyebb igeképzői közé tartozik a -z és az -l (Berzlánovich 2004. 61). – A rajzfilmekben felismerhetők a ritkább szóalkotási módok is, mint például a szóvegyülés és a mozaikszó-alkotás. Előbbit jól példázza a „kompúder” szó, amely a Született kémek sminkkészletbe épített kommunikációs eszköze. A mozaikszók általában különböző szervezetek, intézetek terjedelmes nevének kezdőbetűkkel való rövidítései, és mivel az angol különösen kedveli ezt a szóalkotási módot, a külföldről vásárolt rajzfilmekben viszonylag nagy számban találhatók mozaikszók. Ilyen a Született kémeket ellátó rendszer neve: G.L.A.D.I.S. (Gadget Lending And Distribution Interactive System). A gyerekcsatornák által használt M.B.C. (Monster Buster Club), HM (Hannah Montana), HSM (High School Musical), CN (Cartoon Network) rövidítésekkel a gyerekek is előszeretettel éltek a kérdőívben. Mindez jelzi, hogy a gyerekek körében is igen közkedvelt a rajzfilmcsatornák hatására a hosszabb szavak egyszerűsítésének e formája.

A rajzfilmek szókészletéről elmondható, hogy az egyéni szóalkotásokon kívül meglehetősen szegényes, és nem törekszik választékosságra. A rajzfilmszereplők szókincsének hiányosságai a viszonyszók (kötőszó, segédige) nagy számában vagy a töltelékszavak gyakori használatában nyilvánul meg: „Hát izé…nem tudom… ja de igen.” A szavak jelentős része a szlengből érkezik, de a különböző nyelvi divatok hatása is megfigyelhető a rajzfilmekben. A fiatalok körében igen divatos totál fokozószót a Született kémek egyik hősnőjének mind a három egymást követő mondata tartalmazta: „Totál nem tehettünk mást. Totál förtelmes. De nálam totál bevált.” A totál fokozószó a rajzfilmekben állhat ige, melléknév és szokatlan módon főnév előtt is (Totál Dráma Sziget). Az újonnan keletkezett szavak terjesztésében is élen járnak a rajzfilmek (kütyü, cybertér). Az állandósult szókapcsolatok színesebbé, változatosabbá tehetnék a rajzfilmek kifejezésmódját, azonban az összeforrt alakok közül elsősorban az agresszióra vonatkozók találhatók meg a rajzfilmekben: majd én megtanítalak kesztyűbe dudálni, péppé zúzlak, miszlikbe aprítalak, szilánkosra töröm a karod.

 

4.2.2. A szleng és az anglicizmusok

A szlenget többnyire a fiatalok használják. Ez a nyelvváltozat a köznyelvtől elsősorban szókincsében tér el, jellemző rá a vidám hangulat, az ötletesség, a humoros megközelítés. Számos esetben a tolvajnyelvből (az argóból) merít, azonban az argóval szemben a szleng nem a titkosságon alapszik, hanem a közösséghez való tartozás, a beavatottság érzésének, a bizalmas viszonynak a kifejezője (Kardos – Szűts 1995. 16-18). A rajzfilmek nyelvében is megfigyelhető a szlengesedés. A szlengkifejezésekkel és az angolból19 átvett szavakkal baráti hangvételűvé, kötetlenné, közvetlenné válik a rajzfilmek beszédmódja. Másrészt fiatalokra jellemző nyelvhasználattal a rajzfilmek a tizenéves gyerekek gondolkodás- és viselkedésmódját utánozzák. Ezáltal a gyerekek közelebb érzik magukhoz a rajzfilmek világát, a közeget, és könnyebben azonosulnak a főhősökkel, akik a legtöbbször hozzájuk hasonló fiatalok, gyerekek.

A szlenghez laza, hetyke, gúnyos beszélői attitűd, nyegle viselkedés is társul (Kis 2002. 109). A rajzfilmszereplők közül sokan ezt a magatartásformát testesítik meg: Az Andy a vagány vagy az Ed, Edd és Eddy című rajzfilmek szereplőiből hiányzik a felelősségtudat, legtöbbször nem számolnak tetteik következményeivel. Az Andy a vagány című rajzfilm esetében már a címből is következtetni lehet a tartalomra, hiszen a vagány szó a diáknyelv rétegéből származik. A „vagánykodás” Andy csínyeire, tréfáira utal, ugyanis Andy esze folyamatosan azon jár, hogyan „tolhatna ki” iskolatársaival, tanáraival, nővérével. A szlenggel együtt járó világszemlélet, a lazaság és a lezserség a rajzfilmszereplők megjelenésében is kifejeződik. Az Ed, Edd és Eddy rajzfilm főhősei az „utcai bandázásokhoz” illő, bő farmert és szemmagasságig behúzott sapkát viselnek. A három szereplőt főleg a pénzszerzés gondolata foglalkoztatja (ennek érdekében a többi gyerek átverésétől sem riadnak vissza), ezért nyelvük olykor már az argót és a maffiakörök csoportnyelvét idézi (Edd beceneve: „Dupla D”).

A nyegleség, a lezserség a rajzfilmeket szinkronizáló kamaszok hanglejtésében, hangnemében is megfigyelhető, ők rendszerint semmilyen beszédgyakorlati felkészítést nem kapnak. Ahogy, azonban a fenti példa is mutatja, gyakran a rajzfilmek karakterei követelik meg a könnyed, a normától eltérő előadásmódot. – A szlengszavak jó része névátvitellel, a köznyelvi szavak jelentésének bővülésével vagy szűkülésével keletkeztek (Durucz 2004. 74). – A rajzfilmek nyelvében is számos ilyen szóra bukkanhatunk: bent döglik (alszik), lóg (a barátaival van). A rajzfilmek kifejezései közt gyakran találkozhatunk szokatlan igekötőjű igékkel (megfeküdt, elkaszál, bepróbálkozik stb.), amelyek többnyire ugyancsak a szlengből érkeznek.

A rajzfilmekben is fokozatosan nő az idegen szavak, elsősorban az anglicizmusok száma. A Pokemon korábbi évadjaiban szereplő „Rakéta Csapat”, „pokelabda” megnevezések helyett az új, 2009-es epizódokban már a „Team Rocket” és a „pokeball” lefordítatlan formával találkozhatunk. Egyre általánosabbá válik az a jelenség, hogy a rajzfilmeket eredeti címükkel tűzik műsorra a magyar gyerekcsatornák: Robotboy, Lazy Town, Monster Buster Club, Kim Possible, stb. A külföldi címeken kívül a rajzfilmekben előforduló gyakoribb angol kifejezések: feeling, love, show, shop, shoppingol; wow, yeah, ouch (indulatszavak). A angol mellett a japán készítésű animék nyomán egyre nagyobb teret nyernek a távol-keleti hangzású szavak: dzsucu, csakra, hokage, nindzsa. Az idegen szavak másik nagy csoportját a különböző szakkifejezések alkotják: intuíció, intelligencia, telepátia, molekula, koordinátor, virtuális, stb. Ezek jelentésével általában nincsenek tisztában a közönségnek számító gyerekek. A kérdőívben szereplő telepátia szó fogalmát a gyerekek mindössze 13%-a tudta körülírni (a szó pontos jelentését csak néhányan fogalmazták meg). Az idegen szavak okozta káoszt jelzi, hogy a gyerekek gyakran összekeverték a telepátiát a hasonló hangzású teleporttal, amely szintén kulcskifejezésnek számít a sci-fiszerű rajzfilmekben. A Született kémekben többször is elhangzó olinkluzív kifejezés kapcsán csupán egy válaszadó említette meg, hogy a szálláshelyek ajánlójában olvasott róla, ezenkívül senki más nem rendelt jelentést a szóhoz (melléklet 14. ábra).

A rajzfilmek szlengesedése és az idegen szavak térhódítása elsősorban azért káros folyamat, mert a televízió előtt ülő gyerekek meg sem ismerik bizonyos szavak köznyelvi változatait vagy a divatos, idegen kifejezések magyar megfelelőit. Emellett a szlengre jellemző beszélői attitűdöt is átveszik. A shoppingol20 kifejezés lassan teljesen kiszorítja a magyar vásárol igét a fiatalok szóhasználatából. A kérdőív tanúsága szerint a 8-12 éves gyerekek 48%-a ismeri a szó jelentését, és a médiának köszönhető felkapottsága nyomán arra is következtetni lehet, hogy használják is.

4.3. Mondatok a rajzfilmek nyelvében, az agresszió a mondatok szintjén

A rajzfilmek mondatainak szerkezetét leginkább a tömörségre, az egyszerűségre és a rövidségre való törekvés határozza meg. Ez egyrészt az erőszakos cselekvéssorok mozgalmasságából adódik, hiszen a klipszerűség, a gyors ritmus eleve kizárja a hosszabb, bonyolultabb mondatokat a rajzfilmek nyelvéből. Másrészt ez a nyelv nem más, mint a szereplők közti párbeszéd, és e közlésformában a beszélők kerülik a nagyobb figyelmet és több gondolkodást igénylő összetett mondatokat. Ebből következőleg a rajzfilmek nyelvében az egyszerű mondatok vannak túlsúlyban. Az egyszerű, tagolt mondatokon kívül a rajzfilmszereplők feszültségének, heves érzelmeinek vagy fájdalmának sok esetben az indulatszavak adnak hangot. – Az indulatszavak mint tagolatlan és szerkesztetlen („egyszavas”) mondatok a legkezdetlegesebb nyelvi közlések, a külső ingerekre adott legegyszerűbb reakciók közé tartoznak (Adamikné 2004. 14). – Az indulatszavak által a rajzfilmek nyelve a primitívség, a fejletlenség hatását kelti. Számuk az erőszakos jelenetek arányában változik, a kifejezetten durva Naruto című anime epizódjaiban ez átlagosan 18-25 indulatszó elhangzását jelenti (a leggyakoribbak: hja, ah, oh, na, naná, hé, hej). Tagolatlan mondatokat alkotnak az önmagukban álló kötőszók is. A kötőszók rajzfilmekben – akárcsak a bizalmas élőbeszédben – kérdőszók, kérdő mondatok funkcióját is betölthetik („És? Éspedig? Na és? Vagyis?”) A kötőszó alakú kérdések mögött legtöbbször élc, fellengzősség vagy agresszivitás rejlik, ezért elsősorban a „gonosz” rajzfilmszereplők megnyilatkozásait jellemzik.

A rajzfilmek párbeszédes formája a mondatok megszerkesztettségét is meghatározza. A rajzfilmek nyelve nem más, mint „szituatív beszéd”, hiszen a képi világ számos nem nyelvi elemmel egészíti ki a rajzfilmfigurák kommunikációját. A rajzfilmek nyelve leginkább az élőbeszédhez áll közel, ezért a mondatszerkesztés legfőbb jellemzője az egyszerűségre való törekvés és az ebből következő hiányosság. A rajzfilmbeli kontextusból, a szövegelőzményből kifolyólag a mondatok jelentős része hiányos (illetve a fentiekhez hasonló tagolatlan vagy szerkesztetlen). Az állítmány hiánya a rajzfilmszereplők nyelvében leggyakrabban a létige elhagyását jelenti („Végetek.” „Mester mögötted!”). Mindkét példa esetében érezhető az „agresszív” beszédhelyzet által előidézett szerkesztésbeli hiányosság. Egyre inkább terjed a rajzfilmekben a minősítést vagy az azonosítást kifejező névszói állítmány, amely önmagában is egy hiányos szerkezet, mivel az állítmány e fajtájában az igei tulajdonságú segédelem zéró fokon van jelen (Deme 2005. 47). E szerkesztésbeli sajátosság a rajzfilmek „jelenidejűségéből” (a rajzfilmek cselekménye általában jelen idejű, vagyis egybeesik a beszédidővel) következik, mivel a névszói állítmány csupán jelen idejű fogalmat jelölhet. A névszói állítmány szerepében általában -s melléknévképzővel ellátott főnév áll. – Az -ás/-és, -ós/-ős képzők elharapózása a romló nyelvi képességek és a szókincs hiányának a következménye (H. Tóth 2004. 36-37). – Az állítmány bővítményei közül jellemzően az alany és a tárgy elhagyására figyelhetünk fel a rajzfilmek nyelvében. A rajzfilmek esetében elsősorban a képi információk alapján határozható meg a cselekvés tárgya vagy a cselekvő pontos személye. – Ezenkívül a tárgy és az alany állítmányhoz való tartozását az ige ragozása (és tárgyas vagy tárgyatlan szemantikai tulajdonsága) is jelzi (Cs. Nagy 2004. 337).

A rajzfilmek párbeszédjeiben számos olyan elemet találunk, amelyek jelentése csak az adott rajzfilm szituációjában válik világossá. A fogalmi tartalom nélküli elemek közül elsősorban a mutató névmások túlzott használata a legszembetűnőbb, amelyek valamennyi mondatrész szerepét betölthetik. A névmások a rajzfilmekben szinte teljesen kiszorították az idő- és a helyhatározói szerepben hagyományosan álló ragos és névutós főneveket, mivel a képi megjelenítés következtében elégségessé vált az ide, oda, itt, ott, akkor, ekkor szavak általi tájékoztatás, helyzetjelölés. A „helyettesítő” szavak szerepe az agresszív beszédhelyzetekben válik igazán jelentőssé, ugyanis a névmással való rámutatás jóval kevesebb energiát és gondolkodást igényel a beszélő részéről, mint a fogalom pontos megnevezése. Másrészt a névmásiság a rajzfilmek nyelvének spontaneitásából, élőszó jellegéből származik. Ezt támasztják alá Keszler Borbála szófajgyakoriságra vonatkozó kutatásai, amelyek szerint a névmások a kötetlen beszélgetésekben fordulnak elő a legnagyobb számmal (15%), ezzel a második leggyakoribb szófajnak számítanak a bizalmas hangvételű társalgásokban (Keszler 1995. 52). Hasonló gyakorisági mutatók jellemzik a rajzfilmeket is, ugyanis a Született kémek „agresszív” beszédhelyzeteiben az összes szóhoz viszonyítva 16-18% a névmások aránya. Ezzel szemben a szépprózai szövegeknek mindössze 5%-át teszik ki a főneveket helyettesítő szavak (Füredi – Kelemen 1989. 432). A szövegelőzményre vagy a szituációra utaló szavak különböző műfajok szerinti megoszlásából arra lehet következtetni, hogy a névmásokra épülő kifejezésmód az igénytelen, pongyolább stílusnak feleltethető meg.

A rajzfilmek nyelve jelzőkben meglehetősen szegény. Ennek egyik oka, hogy a jelző szabad bővítmény, hiánya nem érződik a mondatszerkezetben. Másrészt a rajzfilmek nyelvileg egyszerűségre törekszenek, a szöveg árnyalására, részletezésére nem fektetnek nagy hangsúlyt.21 A minőségjelző (és a kijelölő jelző) szerepében is elsősorban mutató névmások állnak.

A reklámok nyomán a média egészét elárasztották a hiper, mega, szuper, fenomenális, extra és ehhez hasonló fokozószavak, amelyek a mértéktelen túlzás kifejezőeszközei (H. Tóth 2004. 23). A rajzfilmek szókapcsolatainak sajátos csoportját alkotják a felsorolt fokozószavakkal alkotott jelzős szerkezetek. A hiper, mega, speciális vagy a szuper kifejezések legtöbbször a különböző fegyverek vagy a hősöket segítő berendezések, járművek jelzői, amelyek hihetetlen „csodába illő” képességekkel ruházzák fel a jelzett fogalmat. Ezek legtöbbször már jelzős összetételt alkotnak fölérendeltjükkel (hiperhajtómű, Szupermen, Megamen). A rajzfilmhősök személyének felnagyítását szolgálják a szereplők nevéhez tapadó jelzők, amelyek az eposzi „állandó jelzők” (epitheton ornans) mintájára a hős egy jellemező tulajdonságát emelik ki. Ez elsősorban a heroikus küzdelmeket megelevenítő japán animék (Naruto, Inuyasha) kedvelt stíluseszköze, amelyekben általában a jelzett személy egy különleges harci képességére, vagy agresszív jellemére hívják fel a figyelmet: „az avarrejteki másolónindzsa, a sharingam szemű Kakasi”,a nagyszájú balhébetyár Naruto”, „a félszellem Inuyasha”.

A mondatokkal a kommunikáció három fő funkciójának megfelelően kifejezhetünk valamilyen belső tartalmat, befolyásolhatjuk beszédpartnerünket és közölhetünk valamit a valóságról. E három funkció alapján beszélhetünk mondatfajtákról (Deme 2005. 8-9). Az agresszív tartalom miatt a rajzfilmekben az első két funkció kerül előtérbe, ezért a felkiáltó és a felszólító mondatok száma (együttesen) megközelíti, de számos alkalommal meg is haladja a kijelentésekét az egyes rajzfilmekben (A Naruto egyik epizódjában 34 felkiáltó mondat, 32 felszólító és 67 kijelentő mondat fordult elő). A felkiáltó mondat az érzelmek és az indulat legfőbb kifejezője, ezáltal a rajzfilmekben elsősorban a meglepettségnek, az ijedtségnek, a dühnek vagy a fájdalomnak ad hangot e mondattípus („Ez gáz! Ez szívás! A szívbajt hoztad rám!”) –A felkiáltó mondatok legnagyobb hányadát a már említett indulatszók teszik ki.

A médiában (elsősorban reklámokban) egyre gyakrabban hallani nyelvtanilag és funkcionálisan felszólító mondatokat a kérdő mondatra jellemző intonációval. Móricz Ildikó szerint ezáltal kereszteződik a két mondattípus (Móricz 2004. 117). Hasonló jelenség tapasztalható a rajzfilmekben is, csak épp a kijelentő és a felkiáltó mondatok esetében. Deme szerint e két mondatfajta elsősorban intonációjában különbözik egymástól, mivel a felkiáltó mondat tükrözi a beszélő lelki állapotát is (Deme 2005. 10). A rajzfilmekben számos nyelvtani és pragmatikai szempontból kijelentő mondat hanghordozásán érződik a történet agresszív légköréből származó indulatosság, düh, vagy a beszélő félelme, rémülete.

A rajzfilmszereplők megnyilatkozásai a beszédpartner cselekvésének befolyásolására is irányulhatnak, ez nyelvtanilag a felszólító mondatok formájában jelentkezik. A rajzfilmekben a felszólító mondatok megfogalmazhatnak fenyegetést, mivel a küzdelmek során az ellenfelek verbálisan is megpróbálnak egymás fölé kerekedni („Fogd be! Elég legyen! Vegyél vissza!”). Ezenkívül a rajzfilmek erőszakkal és veszélyekkel teli világában a felszólító mondatok másik alapvető funkciója a figyelmeztetés, az óva intés („Ne mozdulj! Gyerekek védőalakzat! Menekülj!”). Megfigyelhető, hogy a rajzfilmekben szinte csak a felszólító módban lévő ige rövidebb alakja használatos („Állj meg! Hozd vissza!”), ezáltal még erőteljesebben jut kifejezésre az üzenet felhívó, utasító jellege, mint a hosszabb alak által. A rajzfilmekben a Deme által ellentmondást nem tűrő, a paranccsal22 egyenértékű felszólításoknak tartott szerkezetek is megtalálhatók: ilyen funkciója van az igékből képzett főneveknek és a főnévi igeneveknek („Nyomás! Felállni! Elkapni őket!”), és a hiányos (elliptikus) felszólító mondatoknak számító határozószóknak („El innen! Most! Hátra!”). – Ezek mindig kiegészíthetők állítmánnyal (Deme 2005. 19).

A pszichikai tartalom szerint a felkiáltó mondat a beszélő belső állapotát tükrözi, a felszólító mondat a beszélő akaratát fogalmazza meg, amely ezáltal szintén nem mentes az érzelmektől. A kijelentő mondat megalkotása ezzel szemben a személyiség értelmi tartományának a megnyilvánulása, mivel a kijelentő mondat elsődleges funkciója a közlés, a valóság valamely elemének az ábrázolása (Deme 2005. 9). A rajzfilmekben háttérbe szorul a nyelv leíró szerepköre, és ez hozzászoktatja a gyerekeket a nyelvi egységek gondolkodás nélküli befogadásához, ugyanis a felkiáltás és a felszólítás is inkább csak feszültség- és indulatfokozó eszköz a rajzfilmekben. A hiányos felszólító és az indulatszavakkal kifejtett felkiáltó mondatok által pedig még töredékesebbé válik a rajzfilmek nyelve.

 

4.4. A stílus: durva kifejezésmód a rajzfilmekben

A rajzfilmekben hatáskeltő eszköz a durva kifejezésmód, a köznyelvi, választékos formánál rendszerint nagyobb érzelmi és hangulati erejű a durva változat (ezért mondják az Ed Edd és Eddy főszereplői a mell helyett, hogy „tőgy”). A „kibelezlek, a takarítsd el, megfeküdtek, levágom” Narutoból idézett kifejezések hangulatából kitűnik, hogy a rajzfilmszereplőktől a durva, időnként már trágár megnyilatkozások sem idegenek. A trágárság az egyik meghatározó vonása a gyerekcsatornák rajzfilmjeitől teljesen más hangnemet megütő South Park című sorozatnak is. Utóbbival kapcsolatban a gyerekek éppen a káromkodást emelik ki, és a rajzfilm jellegéből adódóan leginkább úgy tekintenek rá, mint a humor eszközére. Az effajta viszonyulás jelzi igazán, hogy a televízióban hallott trágárságok milyen nagy hatással vannak a gyerekre, és ez leginkább a durva stílus átvételében mutatkozik meg. Az erőszaktól szinte elválaszthatatlan a durva nyelvhasználat, ezért a rajzfilmekben megszokottá vált a különböző provokációk sértegetéssel való viszonzása. A rajzfilmszereplők egymás iránti nemtetszésüket „a kretén, hígagyú, ütődött, szemét, idióta, vakarcs, béna, stréber, tökfej, fafej, kis köpet” illetlen formák segítségével adják közre. A rajzfilmszereplők bántó, lekezelő megnyilvánulásaiban megfigyelhető a testi hibák vagy a szellemi képességek kigúnyolása, ebből következőleg egyre többször már ellentét vagy nézeteltérés sem indokolja a durva nyelvhasználatot.

Az argóban és az ifjúsági nyelvben külön csoportot alkotnak az állatvilágból vett szavak, amelyek emberekre vonatkoztatva rosszalló értelmet nyernek (Bachát 1999. 362). A rajzfilmszereplők is gyakran illetik egymást a „marha, ökör, majom, féreg, barom, disznó, tetű stb. kifejezésekkel. Ezek egy mondaton belüli ismétlése sem ritka: „Barom. – Ne nevezz baromnak, te barom!” Bachát a káromkodó formák szerkezetét valamilyen kulcsszó és egy ehhez járuló állítmány vagy más mondatrész szókapcsolataként írja le. Azonban a „Pofa be!” felszólításból (Ed, Edd és Eddy) és az előbbi, Narutotól idézett párbeszédtöredékből is látszik, hogy a kulcsszó önmagában is állhat, mivel a szerkesztetlen forma jóval indulatosabbnak hat (Bachát 1999. 350-355). Ugyancsak a feldúltságot érzékeltetik a rajzfilmszereplők elharapott káromkodásai (Mi a … Hogy a…), rajzfilmekben ez a megoldás sem elfogadható, ugyanis a gyerekek önkéntelenül is belehallják az illetlen kifejezést a hiányos szerkezetbe.

Tolcsvai szerint a trágárság terjedésének következtében a durva kifejezések egyre inkább elvesztik az ingerültségből fakadó motiváltságukat. A folyamat eredményeképp a durva, trágár szavak vesztenek hangulati erejükből, és a hétköznapi beszéd megszokott fordulataivá „kötőszóvá” válnak (Tolcsvai 1985. 149-150). Egyre kevésbé érezzük durva hatásúnak a hülye kifejezést, amelyet a híradókban, a bizalmas hangvételű műsorokban és a rajzfilmek legkülönfélébb szituációiban is hallhatunk. Képzett alakjai hülyeség, hülyéskedik gyűjtőfogalommá váltak (szinte bármit megnevezhet vele a beszélő), ezáltal pedig még felszínesebbé válik a rajzfilmek egyébként is szegény szókincse.

A rajzfilmekben az agresszivitás vagy a bizalmas hangvétel határozza meg a kapcsolatteremtés jellegét, vagyis a megszólítást. A rajzfilmek jobbára gyermekszereplőkről szóló történeteket elevenítenek meg, azonban a gyermek, gyerek köznyelvi formával szinte nem is találkozhatunk. Az agresszív beszédhelyzetekre nem jellemző, hogy a szemben álló felek a nevükön szólítanák egymást. Ehelyett a rajzfilmek gyermekszereplőit legtöbbször kölyökként23 szokták emlegetni, a női szereplők esetében pedig a „szöszi, baby, kicsikém, szépségem” alakokra figyelhetünk fel. A szöszi és a baby közönséges, durva hangulatú, a kicsikém és a szépségem megszólítások pedig bizalmaskodónak számítanak, ha ismeretlenek közt hangzanak el. A rajzfilmszereplők közti bizalmas viszonyt fejezik ki a „srác, skacok, haver” megszólítások, amelyek közül az utóbbi durvának minősülő, vagyis lekicsinylő, fölényes szándékkal való használatára szintén akad példa.

A rajzfilmek stílusához hozzátartoznak a túlzások is. Az ifjúsági nyelvre jellemző, túlzó kifejezésekhez (klassz, totál, tiszta, tisztára) hasonló szerepet töltenek be Bachát szerint – a rajzfilmekben is hódító – „baromi, irtó, állati” durva szavak is (Bachát 1999. 963).

 

4.5. A gyerekek nyelve a rajzfilmek és a média felől

A felmérés szerint a kisebb gyerekek fogékonyabbak a médiában megjelenő nyelvi minták iránt: a 8-10 éves gyerekek 75 %-a, míg a 11-12 évesek 61%-a tekinti presztízsformának és használja a médiában hallott, látott szavakat vagy a nagyobb szintaktikai egységeket (melléklet 12. ábra). A gyerekek rajzfilmekből, médiaszereplőktől átvett szavai az agresszivitással kapcsolatos kifejezések, a durvaságok és a trágárságok valamint a sztárok „poénos” elszólásai köré csoportosíthatók. A „csata, háború, halálisten, verekedés, öldöklés, gyilkolás, gyilkolászás, vér, kung fu” szavak a gyerekek kedvenc rajzfilmjükről szóló leírásában is megjelentek, csakúgy, mint az ezekhez kapcsolódó igék. Az aktív igék túlsúlya nemcsak a rajzfilmek nyelvében, hanem a rajzfilmekről írt rövid tartalmakban is megfigyelhető, ugyanis a gyerekek 33%-a csak a „megvív, elpusztít, öldököl, kivégez, leigáz, vadászik, szétlő, bokszol, írt” agresszív cselekvésekre utaló igék halmozásával képes elmesélni a látottakat. A rajzfilmek (mozgóképes) formája által nemcsak az agresszív jelentéstartalmú szavak, hanem a hozzájuk kapcsolódó jelenetek, képsorok és a főhősök attitűdje is beépül a gyerekek személyiségébe.

Talán az a legkifogásolhatóbb a rajzfilmekkel kapcsolatban, hogy bántó, durva szavakat adnak a gyerekek szájába. A „kretén, lúzer, spicli, karfiolfejű, hülyegyerek, pancser, mocsok, ne ugassál” kifejezések, szókapcsolatok forrásául a gyerekek a rajzfilmeket jelölték meg. A „baromarcú, kopasszanak meg a nyüvek, rohadj meg” durvaságokkal a válaszok szerint egyéb televíziós műsorok szolgáltak például.

A gondolkodás, és a kommunikáció eldurvítása mellett a televízió értékromboló, butító szlogenjei, a sztárok „aranyköpései” is megragadnak a gyerekek fejében. A válaszok szerint a „hülye azért nem vagyok” (Media Markt), „akalamago” (Fekete Pákó), „ne fürgyé le”24 „uram atyám ég a gatyám” stb. filmekből való idézetekkel, jelmondatokkal a gyerekek is előszeretettel élnek. A nyelvileg hibás, igénytelen beszédet (ne fürgyé le) poénosnak állítja be a média, ezáltal terjed a gyerekek körében is (Kérdőív válaszai: „Húzz má-e! Nem tom.”). Hasonlóan ártalmas, kártékony üzeneteket hordoznak a rajzfilmek szlogenjei is, amelyek általában a beharangozókban vagy a rajzfilm előtt hallhatók: „az állat kísérletek nem jók, ezért használunk mi embereket” (Jonnny Test). A gyerekek köszönési formuláiban is felfedezhető a média hatása. A legnépszerűbb köszönések a gyerekek körében a „csá csumi, hello, hali”. A szókincsszegénységre vall, hogy a televízióból (Majkától) vett szlenges „csá csumi” alakot variálják a gyerekek „csá csumi cső”, illetve „cső csumi csá” változattá, attól függően, hogy üdvözlik társaikat vagy elbúcsúznak egymástól. A hello angolból származó köszönés egyeduralkodónak mondható a rajzfilmszereplők közti kommunikációban is, hiszen a rajzfilmek túlnyomó többsége angol vagy amerikai készítők munkája. Az elsősorban lányok által felsorolt egyéb köszönések és szavak („cijja, szijja mijja, csocsi, pussz, puszcsi; lávcsi, szívcsi”) a nyelvi infantilizmus termékei; ez az attitűd a rajzfilmek női főhőseinek stílusában is felismerhető (Született kémek: „szupika, bocsika”, Totál Dráma Sziget: „totál undi”).

A gyerekek kommunikációs képességeit a rajzfilmek is tovább rontják, amely a felmérés alapján egyik korosztályban sem nevezhető kielégítőnek. A rajzfilmekre jellemző primitív fogalmazás és mondatszerkesztés (a szituatív beszédből következő egyszavas mondatok), az egyszerűségre való törekvés a gyerekek írásaiban is megfigyelhető. Az első kifejtős kérdésben (Miért szereted ezeket a rajzfilmeket?) megjelölt három kerek mondat helyett a gyerekek 58%-a „egyszavas”, hiányos mondattal válaszolt: „Mert vicces. Humorosak.” „Mert jók. Izgalmasak. Érdekesek.” „Tulajdonságosak. Mert kalandosak. Harcias.” A példákból látszik az -s melléknévképzővel való szóalkotás és a rajzfilmekben is elharapózó névszói állítmánnyal való szerkesztés kedvelése. A szövegalkotás megkerüléseként értelmezhetők az egyszavas tartalmi összefoglalások (gyakran a rajzfilm címe után tett egyenlőségjellel): „H2O= sellőkről. A Szilaj mustang lovakról.” hiányos mondatokban fogalmaztak azok is, akik a klipszerűséget, a hirtelen vágásokat utánozva a történet kulcsszavait sorolták csupán fel a kedvenc rajzfilmjük tartalmának leírásakor: „Sellők, éneklés, tánc, kalandok. A kérdőívet kitöltők 22%-a pedig egyáltalán nem tudta szavakba önteni, miért kedveli azt a rajzfilmet, vagy miről szól az a rajzfilm, amelyet minden nap figyelemmel követ. Ebből is látszik, hogy a rajzfilmek párbeszédjeiből nem minden esetben áll össze olyan szöveg, a képsorokból olyan eseménylánc, amelynek alapján a gyerekek fel tudnák építeni a rajzfilmek cselekményét egy néhány mondatos fogalmazásban.

A rajzfilmszereplők már idézett, goromba felszólításai és az ezeket kísérő vagy követő agresszió is hozzájárul a gyerekek nyelvének és viselkedésének eldurvulásához. A felmérés eredménye szerint a gyerekek 46%-a parancsoló hangnemű, indulatos felszólító mondattal rendelné vissza tolakodó társát a sor végére (melléklet 10. ábra): „Húzz hátra!” „Pusztulj!” „Takarodj vissza!” A szóbeli figyelmeztetést legtöbbször trágárságokkal vagy erőszakkal nyomatékosítanák: „Lecsapom.” „Szétrúgom a fejét.” „Úgy beütöm az orrát, hogy egy hétig ömlik belőle a vér. Az effajta agresszív hozzáállásért nem tehető egyedüli felelőssé a média, a helyzeten azonban csak ront, hogy a rajzfilmszereplők is hasonlóan reagálnak a kiélezett helyzetekben.

A média hatása a gyerekek helyesírásában is megmutatkozik. A televízióban vagy a rajzfilmekben hallható angol kifejezéseket, neveket és az animék japán eredetű szavait a gyerekek is előszeretettel használják, azonban a kérdőívben tapasztaltak szerint ezek helyes írásmódjával nincsenek tisztában: Totally spies helyett Totalis spice, Cartún nekvörk, szkúbi dú. Az angol nyelv térhódításának hatására a magyar szavak leírásába is belekeverik az angolban érvényesülő kiejtést vagy írásmódot: Sya, léccy, americai, gyiszkó, gyetiksz. – A legszembetűnőbb az i helyett az y alkalmazása. A túlzást vagy az erősebb érzelmeket a gyerekek a reklámokhoz hasonló módon az írásjelek megkettőzésével, megháromszorozásával jelzik: „Mert nagyon tetszik!!! Húzz innen, mert meghalsz!!! Háj-já!!!” Az internetes kommunikáció jellegzetességei is felismerhetők a válaszokban: a kiejtés szerinti írásmód (léccy), a rövidítések (2fős, 1ik) és a hangulatjelek (:D, XD, ).

Befejezés

A médiában látható rajzfilmek a tömegkultúra termékei, a készítőket és a csatornákat is elsősorban az motiválja, hogy a műsoruk minél nézettebb legyen, ugyanis a rajzfilmek vetítése, és gyártása ezáltal válik kifizetődő vállalkozássá. A haszonszerzés a legfőbb célja a médiának, ezért a rajzfilmek többsége sem nevezhető színvonalas, értékes alkotásnak, hiszen nincsenek tekintettel arra, milyen eszközökkel „ültetik” a gyerekeket a televízió elé. A mai rajzfilmek nem a gyerekek nevelését tartják szem előtt, hanem olyan heves érzelmeket próbálnak meg kiváltani, mint az izgalom, a zaklatottság, az ingerültség vagy a félelem. A rajzfilmeket a szórakoztatóipar egyéb motívumaival teszik vonzóbbá (valóságshow-kellékek, rajzfilmekhez kapcsolódó telefonos játékok), a meghökkentés érdekében pedig olyan tabunak számító témák, is részét képzik a rajzfilmek tartalmának, mint a halál.

Annak alapján, hogy milyen eszközökkel élnek a rajzfilmek a hatáskeltés érdekében, három csoportba soroltam a rajzfilmeket. Az első kategóriába tartoztak azok, amelyek a különböző kaland- vagy akciófilmek rajzfilmesítésével jöttek létre. Ezek megalkotásánál az elsődleges szándék, hogy a rajzfilmváltozat minél jobban hasonlítson az eredetire. Ezt a szemléletet követve a fikció mellett egyre nagyobb teret nyernek a valóságos elemek a rajzfilmek világában. A látványvilág, a rajzfilmek formája is tükrözi a film műfajhoz való közeledést, hiszen ezek az alkotások általában a legmodernebb számítógépes technikával készülnek, hogy minél hitelesebbnek és valóságosabbnak tűnjenek. Ebbe a csoportba tartoznak a „jövőben” vagy az ismeretlen dimenziókban játszódó sci-fiszerű rajzfilmek is, amelyek a filmek utánzása mellett tudományos magyarázatokkal, fogalmakkal keverik a valóságot a képzeletbeli világgal. Ezeknek a rajzfilmeknek a hatása a kérdőív válaszaiban is megjelent, hiszen a gyerekek többsége a valóságban is elképzelhetőnek tartja a rajzfilmekben látottakat.

Külön csoportba tartoznak azok a rajzfilmek is, amelyek története követhetetlen, értelmetlen és képtelenségekre épül. E rajzfilmek esetében elsősorban a hirtelen vágások, a harsány színek, és a cselekmény abszurditása szögezi a gyerekek tekintetét a képernyőre. A rajzfilmek közül ezek használják fel a legtöbb hang- és látványeffektet (színek, a szereplők torz megformálása, fülsértő, erős hangok). Ezeknek a rajzfilmeknek a képi világa, a vágási technikája, jelentés nélküli tartalma egyáltalán nem igényel gondolkodást a befogadó részéről, sőt butító hatású.

A legnépesebb osztály az erőszakot bemutató rajzfilmeket foglalja magában (az említett sci-fi- vagy akciófilmekkel érintkező rajzfilmekre is jellemző az erőszakos tartalom). A rajzfilmekben egyre több a csata és az indokolatlan agresszív megnyilvánulás. A rajzfilmek témájává a harc vált, ezért a „jó oldalon” álló főhősök között sincsenek olyanok, akiknek erkölcsi szilárdságáról példát vehetnének a gyerekek. A főhősök az erőszak segítségével szereznek elismerést a rajzfilmek világán belül, ezáltal szimpatikus szereplőkké lépnek elő. A gyerekek a felmérés eredményei szerint legszívesebben ezekkel a figurákkal azonosulnak. A rajzfilmek eldurvulását bizonyítja a rajzfilmekben látható „halál” is, mivel az ellentétes oldalon álló szereplők célja a másik elpusztítása. Az „agresszív” rajzfilmek a fiúk körében a legnépszerűbbek, azonban egyre több kislány is leül ezek elé, mivel ma már női főhősöket felvonultató rajzfilmek is léteznek. A kérdőíves vizsgálat és a témában eddig napvilágot látott szakirodalmak, kutatások alapján kijelenthető, hogy a rajzfilmnézés közben a gyerekek feszültebbek, a rajzfilmek nyomán agresszívabbá válnak, és hozzászoknak az erőszak látványához.

A rajzfilmek nem azonosíthatók a mesékkel, a köztük lévő kapcsolat egyre lazább, ám a gyerekek egyre inkább a rajzfilm szinonimájaként használják a mese szót, és többnyire nem is látnak különbséget a két műfaj közt. A rajzfilmek és a mesék világképe nem fedi egymást, a rajzfilmek nem a gyermeki gondolkodást tükrözik. Utóbbiak a mesékkel ellentétben nem oldják fel a feszültséget, mivel a harcok szereplőivel való azonosulás az izgatott állapot fő forrása. A mai rajzfilmek már nem az Üveghegyen vagy az Óperenciás tengeren túl játszódnak, hanem legtöbbször az amerikai nagyvárosokat idézi a történetek helyszíne. Ebből következőleg a rajzfilmek a népmesékkel ellentétben nem a mi kultúránkat tükrözik, hanem elsősorban más nemzetekét. A rajzfilmek nyelvén is érződik, hogy külföldről vásárolt alkotások: a szereplők nevei, a köszönések, a nyelvtani szerkezetek (például a modális segédigékkel való szerkesztés kedvelése) jelzik, hogy a rajzfilmek eredeti a nyelve az angol. A rajzfilmek nézése a mesehallgatással ellentétben nem gazdagítja a gyerekek a fantáziáját, hiszen a gyerekeknek nem kell megalkotniuk a képeket a képzelőerejük segítségével, mivel készen kapják őket a televízióból. A rajzfilmekből általában semmilyen tanulság nem vonható le, olyan oktató szándék sem rejlik bennük, mint a fabulákban vagy a tanmesékben. A főhősök agresszív jelleme és viselkedése alapján, még az is megkérdőjeleződik, hogy a rajzfilmek végén valóban mindig a „jó” győz-e.

Az erőszakos cselekmények a beszédhelyzetet is meghatározzák, ezért a képi világ mellett a rajzfilmszereplők kommunikációja is eldurvult, mivel támadó szándékukat a szereplők a nyelv segítségével is kifejezésre jutatják. Az agresszió hatására a rajzfilmek nyelvére primitívség, egyszerűség jellemző. Az agresszió a nyelv valamennyi szintjén tetten érhető, vagyis grammatikailag is különbözik a rajzfilmek nyelve az átlagos, mindennapi beszédtől. Hangtanilag a feszültséget a zaklatott vagy az indulatos hanghordozás, az agressziótól elválaszthatatlan gyors beszédtempó érzékelteti. A szókészletben az agresszív jelentéstartalmú szavak elburjánzásában, alkotásában és az indulatszavak nagy számában nyilvánul meg az erőszak. A mondatok szintjén hiányos szerkezetekben tükröződik a rajzfilmek pergő ritmusa.

A rajzfilmek másik jellegzetessége a szituatív beszéd, ugyanis a rajzfilmek nyelve a szereplők közötti dialógusokként is leírható. Ebben a vonatkoztatásban is különböznek a rajzfilmek a meséktől, hiszen utóbbiak epikus alkotások, azaz harmadik személyű, tárgyilagos elbeszélői hang meséli el a történetet, és ez megkönnyíti a befogadást. A kérdőíves vizsgálatból kiderült, hogy a gyerekek nem minden esetben értik meg a töredékes párbeszédekből és a gyorsan váltakozó képkockákból felépülő rajzfilmek tartalmát. A szituatív beszédből kifolyólag a rajzfilmek mondatainak gyakran nem jellemzője a tagoltság és a szerkesztettség.

A rajzfilmek nyelve elsősorban az ifjúságra jellemző nyelvváltozatot tükrözi, amelynek szókincse jórészt a szlengből táplálkozik. A szlengkifejezésekkel a rajzfilmek a gyerekekkel való bizalmas viszony kialakítására törekszenek. A rajzfilmekben látható agresszió nyelvileg gyakran egészen durva kifejezésmódban ölt testet. A felmérés szerint a gyerekek nemcsak megjegyzik a médiában és a rajzfilmekben hallható kifejezéseket, hanem maguk is használják őket. Az agresszív jelentéstartalmú, a durva vagy a szleng szavakkal együtt járó, e szavakban megfogalmazódó szemléletet is átveszik a gyerekek. A rajzfilmek – mivel fiatalokhoz, gyerekekhez szólnak – újszerűségre, aktualitásra törekszenek, ezért fokozottan ki vannak téve a különböző nyelvi divatoknak is. A rajzfilmek azonban önálló szóalkotásaikkal, bizonyos szerkezetek, alakok gyakori használatával, maguk is divatot teremtenek, és a gyerekek nyelvének formálóivá válnak.

A rajzfilmek nyelvére jellemző pongyolaság, és szókincsszegénység még nagyobb méreteket ölthet, hiszen nincs előírás a gyerekműsorok nyelvének igényességét illetően. Maga a beszéd is eltűnhet a rajzfilmekből, hiszen a „képpel” szemben már érezhetően háttérbe szorult a nyelvi közlés. Az egyre agresszívabbá váló rajzfilmekben felvonultatott szörnyek és idegen lények artikulálatlan hangokból álló jelzései teljesen ki is szoríthatják az értelmes emberi beszédet. A rajzfilmek hangzásvilága is egyre inkább eldurvul, és csak a feszültségkeltésre törekszik. Megfigyelhető, hogy a szereplők kommunikációjában az érzelemkifejezés és a befolyásolás funkciója egyre hangsúlyosabb.

A rajzfilmek tartalmának és nyelvének ellenőrzésére külön felügyeleti szervet kellene felállítani, hogy szakértők döntsék el, mely rajzfilmek kerülhetnek adásba. A rajzfilmek esetében nagy felelősség hárul a szülőkre is, ezért az ő figyelmüket is fel kell hívni a televízió veszélyeire, hiszen a látottak közös feldolgozása, a megbeszélés sokat segíthet a rajzfilmek és a média egyéb üzeneteinek helyes értelmezésében. A jelenlegi rendeletek és korlátozások nem nyújtanak kellő védelmet a gyerekeket érő káros hatások ellen. A korhatárt jelző piktogramok hatékonyságáról megoszlanak a vélemények, hiszen számos kritika éri a besorolás viszonylagosságát. Az eddigi irányvonalak helyett a korhatár meghúzását is egy független szervre kellene bízni, hogy ne fordulhassanak elő visszaélések.

Meglátásom szerint azokról a rajzfilmekről kellene példát venni, amelyek nem csak az „izgalmasságot” tartják szem előtt. Ezt a szemléletet képviselik a korábban készült magyar rajzfilmek (Vízipók, Mézga család stb.), és ma is léteznek értékes alkotások, azonban számuk folyamatosan csökken.

Irodalomjegyzék

 

Adamikné J. Anna 2004. Hangtan. In: Adamikné J. Anna (szerk.) A magyar nyelv könyve. Trezor Kiadó, Bp.

Adamikné J. Anna 2004. Általános ismeretek a nyelvről. In: Adamikné J. Anna (szerk.) A magyar nyelv könyve. Trezor Kiadó, Bp.

Ambrus Mónika – Dömötör Sándor. A tévénézés egyénenként és háztartásonként 2007-ben: http://cs.agbnmr.com/Uploads/Hungary/Tevenezes_egyenenkent_es_haztartasonkent_2007.pdf

Bachát László 1999. A trágárságtól ments meg, uram, minket! In: Deme László, Grétsy László, Wacha Imre (szerk.) Nyelvi Illemtan. Szemimpex Kiadó, Bp.

Balog Judit 2000. A jelző és az értelmező. In: Keszler Borbála (szerk.) Magyar grammatika. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp.

Békési Sándor 2007. A kép, amely visszanéz ránk. In: Szávai Ilona (szerk.) Tévé előtt – védtelenül? Pont Kiadó, Bp.

Berzlánovich Ildikó 2004. Angol szavak magyar szövegkörnyezetben. In: Balázs Géza, Grétsy László (szerk.) Új jelenségek a magyar nyelvben. Tinta Tankönyvkiadó, Bp.

Bettelheim, Bruno 1985. A mese bűvölete. Corvina Kiadó, Bp.

Bokor József 2004. Szótan. In: Adamikné J. Anna (szerk.) A magyar nyelv könyve. Trezor Kiadó, Bp.

Cs. Nagy Lajos 2004. Mondattan. In: Adamikné J. Anna (szerk.) A magyar nyelv könyve. Trezor Kiadó, Bp.

Deme László 2005. In: M. Korchmáros Valéria (szerk.) Mondattan Deme László egyetemi előadásai alapján. Jatepress, Szeged

Durucz Istvánné 2004. Diáknyelv – Diákszleng a XXI. század elején. In: Balázs Géza, Grétsy László (szerk.) Új jelenségek a magyar nyelvben. Tinta Tankönyvkiadó, Bp.

Elekfi – Wacha 2003. Az értelmes beszéd hangzása. Szemimpex Kiadó, Bp.

Fábián László 2007. Médiaértés és filmértés a középiskolában. In: Gabos Erika (szerk.) A média hatása a gyermekekre és a fiatalokra IV. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, Balatonalmádi

Füredi Mihály – Kelemen József 1989. A mai magyar nyelv szépprózai gyakorisági szótára. Akadémiai Kiadó, Bp.

H. Tóth Tibor 2004. Jövőkép. Pályamunka és könyvvázlat a 2004-es Édes Anyanyelvünk verseny "Jelentés a magyar nyelv állapotáról" kategóriájában

Juhász József, Szőke István, O. Nagy Gábor, Kovalovszky Miklós (szerk.) 1992. Magyar értelmező kéziszótár. Akadémiai Kiadó, Bp.

Kardos Tamás – Szűts László 1995. Diáksóder. Ciceró, Bp.

Kassai Ilona 2005. Fonetika. Nemzeti Tankönykiadó, Bp.

Keményné dr. Pálffy Katalin 1998. Bevezetés a pszichológiába. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp.

Keszler Borbála 1995. A szófaji megoszlás szótári és szöveggyakorisági mutatói. In: Faluvégi Katalin, Keszler Borbála, Laczkó Krisztina (szerk.) Magyar leíró nyelvtani segédkönyv. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp.

Kis Tamás 2002. A magyar katonai szleng. In: A. Jászó Anna, Bódi Zoltán (szerk.) Szociolingvisztikai szöveggyűjtemény. Tinta Kiadó, Bp.

Kiss Jenő 2002. Társadalom és nyelvhasználat. Nemzeti Tankönykiadó, Bp.

Kósa Éva – Vajda Zsuzsanna 1998. Szemben a képernyővel. Eötvös József Könyvkiadó, Bp.

Kósa Éva 2004. A média szerepe a gyerekek fejlődésében. Mindentudás Egyeteme: http://www.mindentudas.hu/kosa/20041108kosa.html

Kósa Éva 2007. Védelem vagy felkészítés? In: Gabos Erika (szerk.) A média hatása a gyermekekre és a fiatalokra IV. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, Balatonalmádi

Mérei Ferenc– V. Binét Ágnes 1999. Gyermeklélektan. Medicina Könyvkiadó, Bp.

Móricz Ildikó 2004. Új jelenségek a magyar nyelvben. In: Balázs Géza, Grétsy László (szerk.) Új jelenségek a magyar nyelvben. Tinta Tankönyvkiadó, Bp.

Molnár Bálint – Stachó László 2007. A média és az erőszak: egy tudományos szembenállás elemzése. In: Gabos Erika (szerk.) A média hatása a gyermekekre és a fiatalokra IV. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, Balatonalmádi

ORTT, Piktogramok. www.ortt.hu/belso_oldal.php/?belso_id=12

Polz Alaine 1995. Meghalok én is? Osiris, Bp

Ranschburg Jenő 2006. Áldás vagy átok? Saxum Kiadó, Bp.

Ranschburg Jenő 1977. Félelem, harag, agresszió. Tankönyvkiadó, Bp.

Szűts László 2002. A fiatalok nyelvéről. In: A. Jászó Anna, Bódi Zoltán (szerk.) Szociolingvisztikai szöveggyűjtemény. Tinta Kiadó, Bp.

Propp, Vlagyimir Jakovlevics 2005. A mese morfológiája. Osiris, Bp.

Tolcsvai Nagy Gábor 1985. Nyelvi durvaságok indulatból – és anélkül. In: Bíró Ágnes, Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.) Nyelvi divatok. Gondolat, Bp.

Tóth Tamás 2005. Médiaerőszak. Kossuth Kiadó, Bp.

Vekerdy Tamás 2007. A képernyők varázsa. In: Szávai Ilona (szerk.) Tévé előtt – védtelenül? Pont Kiadó, Bp.

Vetró Ágnes 2007. A televízió veszélyei. In: Szávai Ilona (szerk.) Tévé előtt – védtelenül? Pont Kiadó, Bp.

Wikipédia: Pokemon. http://hu.wikipedia.org/wiki/Pok%C3%A9mon

Digimon. http://hu.wikipedia.org/wiki/Digimon

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1 Ambrus Mónika, Dömötör Sándor. A tévénézés egyénenként és háztartásonként 2007-ben. http://cs.agbnmr.com/Uploads/Hungary/Tevenezes_egyenenkent_es_haztartasonkent_2007.pdf

2 ORTT, Piktogramok. www.ortt.hu/belso_oldal.php/?belso_id=12

3 A besorolás „lazaságát” jól példázza az RTL Klub 2008. októberi sikerfilmjeinek a „karikázása”. Az erőszakos jeleneteket naturálisan ábrázoló Trója és Az utolsó szamuráj című film egyaránt csak a 12-es jelzést kapta, noha ez a kategória az erőszakot illetően csak visszafogott ábrázolást enged meg.

4 ORTT, Piktogramok. www.ortt.hu/belso_oldal.php/?belso_id=12

5 ORTT, Piktogramok. www.ortt.hu/belso_oldal.php/?belso_id=12

6 Az ordas és a tanakodik kifejezés elsősorban a mesékben fordul elő, a tanakodik ige azonban gyakoribb a köznyelvben is.

7 A gyerekek válaszai arról is árulkodnak, mennyivel nagyobb a rajzfilm presztízse, ugyanis még a mesehallgató gyerekek is megjegyezték, hogy csak „régen meséltek” nekik a szüleik, ma már csak televíziót néznek.

8 A hitelességre törekedve a Született kémek különböző küldetéseinek a helyszíne, az időponttal együtt mindig jelezve van a képernyő alsó sarkában is: 11:29 AM – Miami Beach.

9 Ranschburg elsősorban Bandura 1960-as években végzett kutatásaira hivatkozik, aki az elsők közt igazolta a gyermeki agresszivitás és a televízió összefüggését.

10 Ezekben a rajzfilmsorozatokban van legalább egy olyan epizód, amelyben a főszereplő a barátját vagy a rokonát menti ki gonosz ellenfele karmai közül, aki legtöbbször e személyek foglyul ejtésével próbálja sakkban tartani a főhőst (gyakran a hozzátartozó megölésével fenyegetőzve).

11 A média megjelenésében is fiatalos, könnyed stílusra törekszik, és ezt leginkább a moderátorok, műsorvezetők életkora és a reklámok „örök ifjú”szereplői tükrözik.

12 A mondatfonetikai eszközök mellett használatos még a prozódiai vagy szupraszegmentális elemek szakkifejezés is.

13 „Az igenem az igealany jellegére, az alany és a cselekvés viszonyára, illetve mindezek formai kifejeződésére épít. Az aktív ige olyan tevékenységet fejez ki, amely függ az igealany akaratától (dolgozik). A mediális ige olyan történést, állapotot, állapotváltozást fejez ki, amely független az igealany akaratától (ragyog). A passzív ige olyan cselekvést fejez ki, amelyet az igealany mintegy elszenved, eltűr (adatik).” (Bokor 2004. 213).

14 A név a „Pocket Monster” összevonásával keletkezett, az elnevezés küzdelemre tervezett lényeket takar. http://hu.wikipedia.org/wiki/Pok%C3%A9mon

15 A név a „Digital Monster” rövidítése, maguk a digimonok a pokémonokhoz hasonló lények. http://hu.wikipedia.org/wiki/Digimon

16 A bakugánok egy másik dimenzió harcos szörnyei, amiket a pokémonokhoz hasonlóan a csatákban gazdáik irányítanak.

17 Az omnitrix Ben órája a Ben10 című rajzfilmben, ez a szerkezet változtatja Bent a kívánt különleges képességű szörnnyé.

18 A rajzfilm minden epizódjában bővül a kémlányok eszköztára, amely újabb és újabb összetételek megalkotásával jár.

19 Az angol szavak, mint „újdonságok”, divatszavak, fiatalos, lendületes hatást kölcsönöznek.

20 A gyerek közt voltak, akik a shoppingol kifejezést is idegen szóval magyarázták: turbózza magát, drogozik.

21 A jelző valójában a mondatszint alá süllyedt állítmány, vagyis egy újabb állítással, információval bővíti a közleményt (Balogh 2000. 449).

22 „A parancs erélyes felszólítás, büntetés terhe alatt végrehajtandó rendelet” (ÉKSz). Tehát a parancs, mint beszédaktus agresszív légkört, beszédhelyzetet feltételez, amelyben a beszélők viszonyát alá- és fölérendeltség jellemzi.

 

23 Az ÉKSz szerint pejoratív értelmű, a rajzfilmekben lenéző, személytelen attitűdöt fejez ki.

24 Ez egy prostituált és egy férfi telefonos beszélgetésének a részlete. A hangfelvétel minden videómegosztó oldalon megtalálható, és a slágerrádió reggeli műsorában is hallható volt.

 

 

Copyright © Kurázsi Irodalmi és Kulturális Egyesület 2013. Minden jog fenntartva!